// 2026. február 24., kedd // Mátyás

Most van baj: egyelőre nem küldhető karanténba az, aki fertőzésgyanús

// HIRDETÉS

Miután megjelent a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybíróság ítélete.

Nem elég, hogy az utóbbi napokban növekedésnek indult a koronavírus-fertőzések száma, most még nagyobb lett a káosz, miután megjelent a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybíróság ítélete, amely szerint nem elegendő miniszteri rendeletben elrendelni a karantént és a házi elkülönítést a fertőzésgyanús személyek számára, hanem a parlament által elfogadott törvényben kell szabályozni, elvégre jogkorlátozó intézkedésről van szó.

Az eredmény: Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár körlevélben tájékoztatta a prefektusokat, hogy amíg a kormány ki nem dolgozza, a parlament pedig el nem fogadja az új törvényt, felfüggesztik a karanténra és házi elkülönítésre vonatkozó rendelkezéseket.

Mindemellett ajánlásként megmaradnak, és at is jelzik: ha valaki elhagyja a karantént, de ezt követően megfertőz valakit, bűnvádi eljárás indulhat ellene a járvány leküzdésének meghiúsítása miatt.

Sokan azonban fütyülnek minderre: tömegesen kérték, hogy engedjék ki őket a kórházból, illetve a házi elkülönítésből.

A hatóságoknak pedig most még teljesíteniük kell a kérést.

Az abszurd helyzet ismét lehetőséget adott Ludovic Orban miniszterelnöknek, hogy az alkotmánybíróság ellen hergelje az embereket.

Szombaton azt mondta: azt javasolja a lakosságnak, hogy addig is, amíg a kormány elfogadja a koronavírusos fertőzöttek kötelező kórházi beutalását szabályozó törvénytervezetet, az emberek a magától értetődő szabályokat, ne pedig az alkotmánybíróság döntését tartsák szem előtt.

Megjegyezte, az alkotmánybíróság döntésének egyik következménye, hogy a pácienseket kérésre ki kell engedni a kórházból, a másik pedig az, hogy nem lehet karanténba vagy lakhelyi elkülönítésre kényszeríteni senkit.

„Például ha egy páciens el akarja hagyni a kórházat, az alkotmánybírósági döntés Hivatalos Közlönyben való megjelenése után nem állíthatjuk meg, és nem is kényszeríthetjük lakhelyi elkülönülésre. Tehát az alkotmánybíróság úgy határozott, hogy egy COVID-19-cel fertőzött személy szabadon közlekedhet, mindenféle korlátozás nélkül, a hatóságoknak nincs lehetőségük olyan intézkedések foganatosítására, amelyek minden európai országban elfogadottak” – fejtegette a kormányfő.

Hozzátette: kabinetje már dolgozik az erre vonatkozó törvénytervezeten, addig is azonban azt javasolja a lakosságnak, hogy kövessék a szabályokat.

Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke viszont emlékeztetett: az olyan jogkorlátozó intézkedéseket, mint például a kórházi beutalásra való kötelezés, törvény formájában kell szabályozni.

„Az egyes jogok korlátozására vonatkozó intézkedéseket az alkotmány 53. cikkelye értelmében csakis törvény formájában lehet szabályozni, és csak szükségállapot, az egészség veszélyeztetettsége esetén. A feltételek adottak, csak éppen az intézkedést törvény révén kell meghozni. Nagyon sajnálom, hogy a jogalkotási hibákat - én nem beszélek politikai vagy más természetű hibákról - a mi nyakunkba varrják, noha egyértelmű hibák” – utasította rendre a kormányt.

Vagyis most éppen az van, hogy a hatóságoknak semmilyen eszközük nincs arra, hogy elkülönítsék azokat, akik fertőzött területről érnek haza, vagy bizonyítottan fertőzött személlyel kerültek érintkezésbe. Igaz, voltak túlkapások, hiszen a tünetmentes fertőzötteket is kórházba kényszerítették a házi elkülönítés helyett, de ez a helyzet most alapvetően senkinek sem jó.

Viszont olyan jellegzetesen romániai.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro