// 2026. június 30., kedd // Pál

Most biztosan nagyon szomorú a hírszerzés, miután Iohannis nem akarja visszaadni a játékát

// HIRDETÉS

Az elnök bejelentette: a jövőben sem vehetnek részt az ügyészségi nyomozásokban.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és csatolt szervei a jövőben sem vehetnek részt az igazságszolgáltatás munkájában – legalábbis ezt ígéri Klaus Iohannis államfő annak kapcsán, hogy a jövőben módosítani kívánja a hírszerző szolgálatok működését szabályozó törvényeket.

Az elnök szerdán este határozottan kijelentette: a módosítások során esze ágában sincs visszaadni a hírszerzésnek a jogot, hogy részt vehessen az ügyészségek munkájában.

Szerinte ugyanis a nyomozás csakis az ügyészségek, az ítéletek meghozatala pedig a bírák feladata, a hírszerzőknek nincs keresnivalójuk ezen a területen

Iohannis szerint a hírszerzők foglalkozzanak csak a saját dolgukkal, ha pedig közben bűncselekmény gyanúja merül fel, tegyenek szépen ügyészségi feljelentést, ahogy az az átlag intézményekre is érvényes.

Az elnök kijelentette: a szolgálatoknak a bizonyítékok megszerzésében sem lehet semmilyen szerepük.

Az ügy apropója, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) – amelyet a mindenkori államfő, vagyis jelen esetben Iohannis elnököl – keddi ülésén arról született döntés, hogy a jövőben módosítják a hírszerzés működését szabályozó törvényeket.

A SRI igazságszolgáltatásban játszott szerepének apropóját az adja, hogy néhány évvel ezelőtt az alkotmánybíróság alkotmányellenessé nyilvánította, hogy a hírszerzés folytasson lehallgatásokat a büntetőügyekben, miután kiderült: a legfőbb ügyészség és a korrupcióellenes ügyészség is titkos paktumot kötött korábban a tikosszolgálatokkal.

Ezért aztán a hírszerzőknek össze kellett csomagolniuk a jó kis lehallgató berendezéseiket, és az ügyészségeknek saját, a gyanúsítottak lehallgatását és megfigyelését végző kapacitásokat kellett kiépíteniük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro