// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
emil boc

Mobilalkalmazással segítenének az éhezőknek Kolozsváron

A kincses város lehet az első az országban, ahol megosztás alapú szolgáltatással próbálkoznak a segítségnyújtó szervezetek.

Napjaink egyik legfelkapottabb gazdasági trendjének számít, hogy magánemberek, vállalatok, szervezetek meglévő erőforrásaikat megosztás révén a gazdaság részévé teszik. Ezen az elven működik többek között a közbringarendszer vagy a Pony carsharing, utóbbi egyébként rendkívül veszteségesen. A megosztás alapú szolgáltatást most a szociális szférában is kipróbálná egy szervezet, jelesül a szegények étkeztetésével foglalkozó O Masă Caldă (Egy meleg ebéd) egyesület. Igaz, kizárólag jogi személyek bevonásával.

Az említett egyesület azt szeretné elérni, hogy a vállalatoknál vagy intézményes keretek között felgyűlő élelmiszerfelesleg eljusson a karitatív szervezetekhez, szociális intézetekhez, illetve olyan helyekre, ahova a rászorulók fordulhatnak. Egy mobilalkalmazás segítségével a jogi személyek (például catering cégek, éttermek, rendezvényszervezők) jelezhetik, ha felgyűlt a fogyasztásra alkalmas ételfelesleg. Az még nem egyértelmű, hogy az élelmiszer ellenőrzéséről és célba jutásáról a kezdeményezők vagy az adományozók fognak gondoskodni, de az egyesület tárgyalásokat folytat Kolozsvár önkormányzatával is. Emil Boc polgármester már jelezte, hogy támogatja az ötletet.

A mobilalkalmazás már most letölthető Androidra és iPhone-ra, de egyelőre még nem használható. Amennyiben az akció sikeres lesz Kolozsváron, kiterjeszthetik az egész országra. Persze csak akkor, ha a bürokrácia, illetve az engedélyeztetési procedúrák nem szabnak gátat neki.

Az ötlet az ételpazarlás megfékezését szolgálná, ami az Európai Unióban aktuális problémának számít. Az EP-képviselők tavaly kiadott állásfoglalásban leszögezték, céljuk 2030-ra a felére csökkenteni a most évi 88 millió tonna kidobott élelmiszer-mennyiséget. Ennek érdekében arra kérték a Bizottságot, hogy könnyítsék az adományozás lehetőségét, és tegyék világosabbá a címkézést. A felmérések szerint Romániában az élelmiszerek 10 százaléka végzi a kukában, miközben rengetegen éheznek, vagy nem jutnak megfelelő élelemhez.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro