// 2025. augusztus 18., hétfő // Ilona

Minisztere után küldték Pontát

// HIRDETÉS

Évek óta nem volt ilyen elszomorító tüntetés Kolozsváron. Ettől még Ponta azért mondjon le.

Nagyjából ezer ember indult meg a kolozsvári Deák Ferenc / Eroilor utcán csütörtök este fél nyolckor, hogy Victor Ponta kormányfő lemondását követelje. Héttől gyülekeztek a Főtéren, és nagyon sokféle ember gyűlt össze: bringástól a mankósig, gyerektől 70 évesig, a cizellálttól az otrombáig terjedt a skála.

Alig páran jöttek ki a térre azok közül, akik rendszeresen megjelentek a környezetvédő (ciános aranybányaszat, palagáz vagy az erdőirtások elleni) tüntetéseken, feltűnt viszont pár ellenzéki politikus, drukker, külföldön dolgozó szülő joggal megsértődött gyereke, rokona, mindazon fiatalok és idősebbek, akiknek már zsigerileg elegük van Pontából.

A közös nevező a felháborodás volt, amit az keltett, hogy a kormányfő ellen köztörvényes bűncselekmények miatt indult nyomozás, de ő továbbra is görcsösen ragaszkodik a tisztségéhez, egy másik ügyben pedig a parlament nem engedélyezte az ügyészeknek, hogy vizsgálatot indítsanak ellene. 

Miközben a becsületbeli lemondás gyakorlatát nagyon is ismeri, ma seperc alatt lemondatta Ioan Rus szállításügyi minisztert. Mert az olyat mondott a tévében, ami tovább növelte ma a felháborodást: ha egy külföldön dolgozó romániai vendégmunkás havi 1500 eurót keres például az építőiparban, akkor ennyi pénzért az itthon maradt gyerekei csavargók lesznek, a felesége meg kurva.

Bár mindez a holnapi bizalmatlansági szavazás eredményén valószínűleg amúgy sem változtat.

Míg a felháborodás közös volt, nagyon különbözött annak kifejezése:

Ioan Rus, a diaszpóra meghallott téged, üzeni az egyik tüntető, míg a másik egyszerűen lekurvázza az exminiszter anyját. Ez utóbbi stílus megjelenése szomorított el, mert milyen alapon kérjük számon a tahóságot, ha arra csak tahósággal tudunk válaszolni.

Ráadásul nem ez volt az egyedüli agresszió a mai tüntetésen. A főtéri gyülekező során az keltette a legnagyobb szenzációt, hogy a Pontát jelképező Miki egér figurát (emiatt a kép miatt Mickey Mouse-ozzák Pontát), amelyet a főszervező hozott és húzott végig a menet útvonalán, odaadták az egyik kutyának. A kutya játszott, körülötte meg élvezték a szimbolikus lincselést.

Ennél durvább lett a tüntetés vége: a Miki egér babát felkötözték az egyik zászlórúdra, majd az egyik tüntető lelkesen hagyta, hogy a gyereke is szórakozzon a kikötözött Pontával. A nagyobb hatás kedvéért utána az addigi zászlóvivő rendesen fel is lógatta a babát a rúdra.

Nem Pontát akarom ezzel mentegetni, csak sajnálom 

  • az ízléstelenül kihasznált kutyát, 
  • a gyereket, akinek valószínűleg ez volt az első nagyobb politikai szocializációs élménye,
  • és a felszabadult, sőt felszabadító hangulatát az eddigi kolozsvári tüntetéseinknek.

A tüntetést nyitó és záró agresszió között történtek persze jó dolgok: másfél órán át követelte az utca Victor Ponta lemondását úgy, hogy a menet kifejezetten e célból kissé megpihent a prefektúra előtt. Az oda sorakoztatott csendőrök nem engedték a tömeget közvetlenül az intézmény bejárata elé, de jó pár percig állt a tömeg az épület sarkánál, és zúgott a skandálás.

A Monnyonle különféle változatai mellett gyakran felhangzott, hogy Mentelmi jog helyett tisztességet akarunk, Tolvajok!, DNA, ne feledd, veled vagyunk!, Ponta, nyomás Rus után!, Rus Kolozsvár szégyene. 

Amellett, hogy a tüntetők kizavarnák a kormányzó PSD-t az országból, a parlamentet és a kormányfőt pedig a bíróságra, fel-feltört a regionális öntudat is: Erdély nem akar téged, Ponta!, Erdély nem akar téged, PSD.

A menet a Kossuth utcán jött vissza a Főtérre, a főszervező fél kilenckor bejelentette, hogy eddig tartott a gyülekezési engedély, majd a kikötözés-akasztás után a tömeg elég gyorsan feloszlott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek
Krónika

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ANAF üzent Iohannis állampolgárnak: Ön tartozik az államnak egymillió euróval…
Főtér

Az ANAF üzent Iohannis állampolgárnak: Ön tartozik az államnak egymillió euróval…

… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Apja elgázolta a házuk udvarán, meghalt egy két és fél éves kisfiú
Székelyhon

Apja elgázolta a házuk udvarán, meghalt egy két és fél éves kisfiú

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna (Șanț) faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett
Krónika

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett

Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.

Életét adta, hogy megmentsen két gyermeket a tengerbe fulladástól
Székelyhon

Életét adta, hogy megmentsen két gyermeket a tengerbe fulladástól

Megfulladt egy 35 éves férfi a román tengerparton található Jupiter üdülőhely közelében szombaton, miután a vízbe ugrott, hogy kimentsen két veszélyben levő gyermeket. A kiskorúakat ugyan sikerült a partra hoznia, de az életével fizetett érte.

// még több főtér.ro