// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Minden út Rómába vezet, amikor a Kolozsvári CFR-t sorsolják – jöhet az Európa Liga csoportköre

// HIRDETÉS

Hatodszor szerepel a Kolozsvári CFR valamelyik európai kupa csoportkörébe, és a hatból immár negyedszer sorsolták össze római csapattal. Ezúttal sem lesz könnyű dolga Dan Petrescu együttesének.

Emlékszünk még? 2008-ban és 2010-ben az AS Roma jött a Fellegvárra a Bajnokok Ligájában, tavaly pedig a Lazio is bekerült azon topligás klubok sorába, őket el is páholta a román bajnok.

Most újra a „farkasok” csapata, vagyis az AS Roma lesz a CFR egyik ellenfele az Európa Liga A-csoportjában, amelyet 2008 szeptemberében emlékezetes meccsen győzött le 2-1-re a Stadio Olimpicóban a kolozsvári csapat, Juan Emanuel Culio góljaival. A Fellegváron már 3-1-re Tottiék győztek, 2010-ben pedig otthon nyertek 2-1-re az olaszok, Kolozsváron pedig -10 fokban 1-1-es döntetlen született.

A másik két együttes viszont első látásra nem olyan félelmetesen hangzó név, mint a tavalyiak, a Celtic és a Rennes. A CSZKA Szófia évek óta másodhegedűs a bolgár bajnokságban, a Young Boysra viszont érdemes lesz figyelni, mert három éve sorozatban nyerik a svájci bajnokságot, 2018-ban a Juventust is legyőzték a BL-csoportkörben.

A tavalyi eredményeknek annyi hatásuk volt, a CFR – csoportkörös szereplései során először – nem a negyedik, hanem a harmadik kalapból sorsolták, ugyanis akadt 12 olyan csapat, amelynek alacsonyabb az UEFA-koefficiense, mint a vasutasoké. Így aztán a sorozat idei topklubjai közül a Milannal esélye sem volt összekerülni, a negyedik kalapból viszont – szerencséjére – nem valamelyik francia klubot, hanem a CSZKA-t kapta.

A mérkőzések játéknapjai október 22. és 29., november 5. és 26., december 3. és 10. lesznek.

Európa-liga csoportkör:

A-csoport: AS Roma (olasz), Young Boys Bern (svájci), Kolozsvári CFR, CSZKA Szófia (bolgár)

B-csoport: Arsenal (angol), Rapid Wien (osztrák), Molde (norvég), Dundalk (ír)

C-csoport: Bayer Leverkusen (német), Slavia Prága (cseh), Hapoel Beer-Seva (izraeli), OGC Nice (francia)

D-csoport: Benfica (portugál), Standard Liége (belga), Glasgow Rangers (skót), Lech Poznan (lengyel)

E-csoport: PSV Eindhoven (holland), PAOK Szaloniki (görög), Granada (spanyol), Omonia Nicosia (ciprusi)

F-csoport: SSC Napoli (olasz), Real Sociedad (spanyol), AZ Alkmaar (holland), HNK Rijeka (horvát)

G-csoport: SC Braga (portugál), Leicester City (angol), AEK Athén (görög), Zorja Luhanszk (ukrán)

H-csoport: Celtic Glasgow (skót), Sparta Prága (cseh), AC Milan (olasz), OSC Lille (francia)

I-csoport: Villarreal (spanyol), Qarabag (azeri), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Sivasspor (török)

J-csoport: Tottenham (angol), Ludogorec Razgrad (bolgár), LASK Linz (osztrák), Royal Antwerp (belga)

K-csoport: CSZKA Moszkva (orosz), Dinamo Zagreb (horvát), Feyenoord (holland), Wolfsberger AC (osztrák)

L-csoport: KAA Gent (belga), Crvena zvezda Belgrád (szerb), Hoffenheim (német), Slovan Liberec (cseh)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro