// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Minden lébe fakanál!

// HIRDETÉS

A fakanalak idén is elsősorban úgy táncoltak, ahogy a húsevők fütyültek, de erősödik a vega trend a kolozsvári örömfőzők körében.

A Fakanalak tánca az egyik legvidámabb része a Kolozsvári Magyar Napoknak: baráti társaságok főznek maguknak és másoknak. Ők főzés közben is jól érzik magukat, gondoskodnak a készülő fogások és saját maguk hidratálásáról, a közönség pedig folyamatosan jön, lát, szagol, és délben végül eszik is – finomakat.

Idén 11 csapat nevezett be, és készült már szombat reggel az ínycsiklandoztatásra az Apáczai Csere János líceum udvarán. A szervezők elsősorban köreteket vártak tőlük, de se ők, se az örömfőzők nem vették komolyan ezt a versenykiírást. Azért köretet, mert az idei központi főfogás egy szürkemarha volt, amelyet (akit?) Iglódi Ferenc ökörsütő mester és csapata alakított át legelő jószágból ehető jószággá.

Vagyis a felhívás erősítette volna a vegetáriánus trendet, a fakanalak viszont idén is zömével húslében táncoltak.

A politikusoké például birkapörköltben.

A Busch csapat lebbencsében tészta dúsította a húsos-zsíros kalóriabombát.

Két csapat is pacalpörköltben utazott, mégsem veszett össze. Ilyen a nyers pacal, ...

... de sokkal gusztusosabb, ha már zöldség színezi.

Ez a panziós csapat nem lacafacázott hússal, színtiszta zsírban táncoltatja a fakanalat, hogy tepertővé sűrűsödjön a végére.

Iglódi Ferenc túl van már több mint ezerötszáz ökörsütésen. Ez a szürkemarha Szomor Dezső ökofarmjáról származik, aki őshonos háziállatok tenyésztésével foglalkozik Apaj környékén, a Kiskunsági Nemzeti Park területén. Az ökörsütés nem szombaton kezdődött, az élőben 470 kilós állat húsát már kedden bepácolták. 

A pácrecept természetesen hétpecsétes titok, az viszont nem, hogy azért került fel ilyen bonyolult nyársrendszerre, hogy a megsült hús ne essen bele a parázsba. Amely egyébként egy tonna fa elégetéséből keletkezett reggel négy óta folyamatosan – ilyen korán kellett kelni ahhoz, hogy az ökörsütés végeredményét 14 óra táján már élvezni lehessen.

A szürkemarha belül nem szürke. Ez az ökörsütés kevésbé gusztusos része annak, aki nem számít rá, hogy a szerencsétlen marha hiába sül órákon át, belül bizony nyers marad. Ezeket a részeket a középen látható hatalmas serpenyőben sütik meg, miközben a közönség nyálelválasztása órák óta beindult, és éhesen pirul a tűző napon. De talán nem maradt éhesen, egy ekkora állatból nagyjából 500 adag étel jön ki.

A baptista Kőszikla csoport kétféle salátája isteni köret lett volna a sült marhához – ha nem pusztítottuk volna el jóval korábban.

A limonádé életmentőnek bizonyult a placcon.

A kolozsvári rádiósok is eredetileg köretnek szánták a lecsót. Reméljük, nem fog ilyen hamar elfogyni, amikor már tényleg 24 órában nyomják. Olyan jó lett, hogy elnyerték a legzamatosabb fogásnak járó díjat.

A Hagymászok puliszkát főztek, de nem kizárólag a marhához. És a fakanál is csak addig táncolt a tejben, amíg a puliszka el nem kezdett keménykedni.

A puliszkát ezzel a zöldségraguval kombinálva elnyerték a leglátványosabb fogás díját. Mert a végén természetesen minden csapatot díjaztak, még ha itt a gasztroverseny nem is ment épp késélre.

És persze minden jó, ha a vége evés.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap