Az első számú lecke, amit a Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikában megtanult, a diverzió.
E politikai szervezet tagjai 1989 decemberétől a mai napig élen jártak a párhuzamos valóságok kialakításában, a ma hajtogatott párhuzamos állam fogalmának kitalálását is beleértve. A pészédés monarchia olyan fogalom, melyek el kell gondolkodnunk, ahogy nekünk azt Niculae Bădălău, a PSD ügyvezető elnöke már elmondta.
Miután a PSD évtizedeken keresztül a király és a monarchia gondolatának ellensége volt Romániában,
Craiován könnyes szemű pészédés díszmenet, Bukarestben a párt valamennyi vezetője láthatóan megrendülten a király halála miatt, mintha nem ők kergették volna milicistákkal az autópályán és nem ők követelték volna a Parlamentben Őfelsége örökre szóló kitiltását.
Felfedezte volna a PSD azokat az értékeket, melyekről I. Mihály Románia Parlamentjében beszélt: a demokráciát, a szabadságot, a méltóságot, a tiszteletet?
Vagy az új diskurzus inkább azokkal az anti-értékekkel kapcsolatos, melyeket a király ugyanakkor említett: a cinizmussal, a foggal-körömmel ragaszkodás a hatalomhoz, az egyéni érdeknek a haza érdeke elé helyezése?
Cinikusan megközelítve a kérdést,
A király eltűnése a PSD számára elsősorban azt jelenti, hogy megszabadul egy stressztől. Ez a Kommunista Párt moduljaiból összerakott párt mindig is legitimitási komplexussal küszködött. Ceauşescu elmenekülése után a „forradalom kisugárzottjainak” végig nagy gondot okozott, hogy megindokolják hatalomra kerülésüket. A királyt, bár egyedül volt és távol az országtól, azért tartották fenyegetésnek, mert felvethette volna a legitimitás kérdését és a visszatérés lehetőségét a kommunisták romániai hatalomra kerülése előtti politikai rendszerhez.
Most, a király nélkül, a PSD nyugodtan beszélhet monarchiáról, mert már semmilyen veszélyt sem érez. A párt még egyszer arculatot vált, nyitott szervezet képében tetszelegve, mely nem habozik akár a népet is megkérdezni, ha szükséges.
A párt már 2000 óta nem nyert elnökválasztást. Ezen idő alatt vagy ellenzékben volt, vagy mindenféle társbérleti felállásokban kellett megosztania a végrehajtó hatalmat az elnökkel. Băsescuval nehéz volt együtt élni és két felfüggesztéshez vezetett, Iohannis-szal együtt élni nem kevésbé káros a párt érdekeire nézve.
Egy díszként szolgáló királyi házzal rendelkező monarchia azt jelentené, hogy az egész végrehajtó hatalom a PSD-nél összpontosul, mely szervezet mindig képes volt a legtöbb szavazatot megszerezni, ha a pártokat nézzük és nem a koalíciókat.
A PSD örökre berendezkedhetne a hatalomba, megőrizve mindazokat az előnyöket, melyeket időközben az államapparátus, a tisztviselők és a helyi közigazgatás feletti ellenőrzéssel kapcsolatosan létrehozott magának.
és nem átallja a médiában magához kötni a monarchia eszméjét. Éppen azért engedheti meg magának, mert a személyes és a csoportérdek az egyetlen, amit fontosnak tart.
Amíg a király potenciális veszélyt jelentett, a PSD osztályellenségként kezelte és az összes dezinformációs kampány célpontja volt. Most, amikor a monarchia gondolata akár szimpátiát is hozhat, akkor miért ne, a PSD-nek is jó lehet.
És lenne még egy magyarázat. A PSD vezetőinek elegük lett abból, hogy báróknak nevezzék őket. Jobban szeretik a lordságot.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.