// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Microsoft-ügy: megszülettek az első ítéletek

// HIRDETÉS

11 millió eurós vagyonelkobzás és 2-3 éves börtönbüntetések a minisztereknek és üzletembereknek.

A kilenc volt minisztert és több egymást követő kormányt is érintő, számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyben tavaly első körben négy gyanúsított ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Ebben a perben hozott alapfokon a megszokottnál enyhébb ítéleteket a bíróság, méltányolva azt, hogy több vádlott is beismerő vallomást tett, és megnevezte bűntársait.

  • Gabriel Sandu volt távközlési miniszter két év letöltendő, 
  • Gheorghe Ștefan, Piatra Neamt volt polgármestere 3 év letöltendő, 
  • Dorin Cocoș üzletember két év letöltendő, 
  • Dumitru Nicolae üzletember pedig másfél év felfüggesztett 

börtönbüntetést kapott. A bíróság négyüktől összesen 11 millió eurónyi vagyonelkobzást is elrendelt. A DNA azt állította: a vádlottak 27 millió euróval károsították meg a román államot. Az ítélet nem jogerős.

Az ügyészek szerint a bukaresti oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

A per tárgyalása közben a vádlottak arról vallottak, hogy a 2009-ben Romániában kormányon lévő jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) választási kampányát finanszírozták azokból a kenőpénzekből, amelyek a Microsoft-ügyben cseréltek gazdát. Traian Băsescu volt államfő korábban úgy nyilatkozott: nincs tudomása arról, hogy választási kampányához a PDL bűncselekményekből származó pénzt használt volna.

A DNA szerint mind a Microsoft-szoftverek vásárlásakor (2004-ben), mind a lejárt licencek megújításakor (2009-ben) a szoftvercég által felajánlott 15-20 százalékos árengedményt az üzletben részt vevő cégek vezetői jutalék gyanánt zsebre tették, illetve a politikai döntéshozók megvesztegetésére fordították

2004-ben az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata (PSD) kormány volt hatalmon, 2009-ben pedig a PDL-PSD nagykoalíció, majd a PDL kisebbségi kormánya állt az ország élén Emil Boc (PDL) miniszterelnök vezetésével.

A Microsoft-ügyben - a most elítélt Gabriel Sandun kívül - további nyolc volt miniszter ellen folyik bűnvádi eljárás, ellenük nem emelt még vádat a DNA. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro