// 2025. június 1., vasárnap // Tünde

Mi a közös Opreában, Dániel pátriárkában és a főügyészben?

// HIRDETÉS

Egyrészt az, hogy indokolatlanul és/vagy jogtalanul használták a hivatalos konvojokat, másrészt pedig, hogy emiatt feljelentették őket a DNA-nál.

Egy civil szervezet és egy magánszemély is kérte az Országos Korrupcióellenes Ügyészségtől (DNA), hogy járjon utána, törvényesen vette-e igénybe a rendőri kíséretet Gabriel Oprea volt belügyminiszter, Dániel ortodox pátriárka, illetve Tiberiu Niţu főügyész. Mindhárom közszereplővel kapcsolatosan felmerült, hogy visszaélt a lehetőséggel.

Ügyészségi források szerint például Gabriel Oprea tíz hónap alatt 1607 alkalommal – azaz naponta ötször – vett igénybe rendőri felvezetést, holott a nála magasabb tisztségben lévő miniszterelnök csak 814-szer, az államfő még ennél is kevesebbszer.  

A törvény szerint Oprea csak sürgős esetekben kérhetett volna rendőri felvezetést. Amennyiben kiderül, hogy indokolatlan esetekben is igénybe vette, akkor felelőssé tehetik a nemrég elhunyt 28 éves rendőr ügyében.

Ami Dániel pátriárkát, illetve Tiberiu Niţu főügyészt illeti: ők elviekben nem is kérhettek volna rendőri kíséretet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják
Krónika

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják

Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről
Székelyhon

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről

Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.

// még több főtér.ro