// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Meztelen keblekkel a pamplonai bikafuttatás ellen

// HIRDETÉS

Vörös festékkel magukon kérték a bikaviadalok eltörlését. A helyiek az erkélyeiket is kiadják a bikafuttatásokra.

„Pokol” a bikák számára a pamplonai San Fermín-ünnep, amely bikafutatásairól lett világhírű – vélik azok az állatvédők, akik szerdán tiltakozást rendeztek az észak-kelet spanyolországi város főterén, egy nappal a rendezvény ünnepélyes megnyitója előtt.

Az AnimaNaturalis és PETA nevű állatvédő szervezetek mintegy száz aktivistája félmeztelenül, vörös festékkel bekenve vonult fel a város önkormányzatának épülete előtti téren, és a viadalokon használatos dárdákat törtek ketté.

Az állatvédők követelik a bikaviadalok eltörlését, 

Vér nélküli San Fermínt elnevezésű kampányukhoz eddig 150 ezer aláíró csatlakozott. Petíciójukat átadták a városi önkormányzat képviselőjének.

A város védőszentjének tiszteletére szervezett július 6-tól július 14-ig tartó rendezvényekre mintegy 1,5 millió látogatót vár a 200 ezer lakosú város. A mintegy 425 különböző program közül a legtöbb embert a bikafuttatások vonzzák, amelyeket nyolc egymást követő reggelen rendeznek péntektől kezdve.

Tavaly ezeken összesen több mint 16 ezren indultak, a legzsúfoltabb napon 2700-en futottak a bikacsorda elől a szűk, macskaköves utcákon. A befutó a városi arénában van, ahol délutánonként viadalokat rendeznek. Az aréna bejáratánál áll a világhírű író, Ernest Hemingway szobra, akinek Fiesta című műve tette világszerte ismerté a bikafuttatást.

A spanyol közszolgálati televízió 37 éve közvetíti élőben az eseményt, ezalatt 

273-an sérültek meg a bikák szarvától, és négyen vesztették életüket. 

Az utolsó haláleset 2009-ben történt.

A kilenc napos rendezvénysorozat idejére Pamplona belvárosa megtelik mulatozó, iszogató emberekkel. Az elmúlt években a nőkkel szembeni erőszakos cselekmények miatt 

Joseba Asiron polgármester kampányt hirdetett az agresszió ellen.

Idén több biztonsági kamerát helyeznek el a városban, és 3500 rendőr vigyáz a biztonságra, köztük sok civilruhás, valamint kérték a sajtó és a civilek közreműködését is a békés ünneplés érdekében.

A San Fermín-ünnepet egy jelzőrakéta kilövésével nyitják meg csütörtök délután, erre az eseményre is több százezer embert várnak Pamplona belvárosába, ahol az alkalomba a lakók bérbe adják balkonjaikat a turistáknak. Egy főtérre néző erkélyért a megnyitó idejére akár több száz eurót is elkérnek. A bikafuttatások útvonalán lévő balkonok ára pedig 85-150 euró között mozog.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.