// 2025. szeptember 14., vasárnap // Szeréna, Roxána

Menedzserek: tulajdonképpen jól keresünk

// HIRDETÉS

Úgy tűnik, hogy megérdemeljünk sorsunkat, és tulajdonképpen nem is kellene többet keresnünk, mint amennyit. Szomorúak a mutatók, de sajnos nem rajtunk múlik.

A jelenlegi körülmények között csak a jelenlegi ár kérhető el a romániai munkaerőért – szögezte le a Krónika kérdésére Diósi László, az OTP Románia vezérigazgatója. A gazdasági szakembert kedden arról kérdezte a lap újságírója, mi a véleménye a Renault Románia vezérigazgatójának, Nicolas Maure-nak a nyilatkozatáról, miszerint amennyiben nem maradnak a jelenlegi szinten a romániai fizetések, illetve nem javul az infrastruktúra, átköltöztetik a Dacia-gyártást Marokkóba.

Mint Diósi rámutatott, jelenleg Romániában nincs jogbiztonság, nem megfelelő a termelékenység, a befektető viszont azt keresi, hol jó a pénzének. „Ha az ország tele lesz autópályával, nagy sebességű vasútvonalakkal, akkor nagyobb árat lehet kérni a munkaerőért" – szögezte le a bankár.

Ugyanakkor a szakember arra is emlékeztetett, nem mindegy, hogy milyen jellegű külföldi beruházók dolgoztatják a hazai lakosságot, hiszen a munkaintenzív iparágak – mint például a készruhagyártás – jóval kevesebb jövedelemmel kecsegtetnek, mint a tőkeintenzív befektetések, például a mikrochipgyártás, melyhez magas szaktudású emberek kellenek, s meg is fizetik őket.

Miközben a munkáltatók ellenzik a nagyobb arányú emelést, a szakszervezetek már régóta ezer lejes minimálbért követelnek, amely még ez esetben is eltörpülne az EU-ban legmagasabb, 1800 eurós luxemburgi minimálbérhez képest. A hazai jövedelemszintet jól jellemzi, hogy a januártól érvényes, 101 ezer forintos magyarországi minimálbér majdnem azonos az 1600 lejes romániai átlagbérrel.

Sok-sok részlet van még a Krónikában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Gyula és Rózsika a Hójába mennek nyaralni

Sánta Miriám

Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe

Szántai János

Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon
Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval
Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről
Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Nyilvánosságra hozták azt a megrázó felvételt, amikor egy klub előtt több fiatalt elgázolnak – videóval
Székelyhon

Nyilvánosságra hozták azt a megrázó felvételt, amikor egy klub előtt több fiatalt elgázolnak – videóval

Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.