// 2026. március 17., kedd // Gertrúd, Patrik

Mélységesen tévedett, aki azt hitte, hogy Victor Pontának annyi

// HIRDETÉS

Új pártot alapított az egykori miniszterelnök, indulnak a legközelebbi választásokon.

Jóváhagyta pénteken a bukaresti törvényszék a Pro Románia Párt bejegyzését. A döntés nem jogerős, megfellebbezhető.

A nem túl kreatív nevű Pro Románia Párt megalapítását szeptember 3-án jelentette be Victor Ponta, Daniel Constantin, az ALDE egykori társelnöke és Sorin Cîmpeanu korábbi oktatásügyi miniszter.

A projekt elindításakor tartott szeptember eleji sajtótájékoztatón Ponta úgy fogalmazott: a Pro Románia politikai alternatívát kínál. Mint kifejtette, ő is, valamint Cîmpeanu és Constantin is szakítottak „azokkal a politikai erőkkel, amelyek már nem ígérnek változást.” Azt mondta: napjaink Romániájában nem akar már sem tapsviharokkal tűzdelt végrehajtó bizottsági üléseket, sem olyan politikai vezetőket, akik csak mímelik, hogy szeretik a népet. A volt kormányfő azt is leszögezte, hogy a Pro Románia indulni fog a 2019-es európai parlamenti, illetve az államelnök-választáson, neki azonban nem áll szándékában jelöltetni magát.

Arra a kérdésre, hogy ki a párt elnöke, Ponta úgy válaszolt, meggyőződése, hogy amikor a három alapítónak választania kell majd egymás közül, „egyvalakinek biztosan meglesz az abszolút többsége”.

Daniel Constantin képviselő ugyanakkor azt nyilatkozta: az újonnan létesített alakulatnak „minőségi emberekre” van szüksége, nem a parlamentből szándékoznak tagokat toborozni. „Nem a parlamentből akarunk tagokat toborozni. Aki csatlakozni szeretne, azt szívesen látjuk, amennyiben hozzánk hasonlóan gondolkodó személyről van szó. A minőségi emberek közül szeretnénk tagokat toborozni, akik jelenleg valamelyest kívülállók, de részesei kívánnak lenni ennek a projektnek” – fogalmazott Constantin szeptemberben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét
Krónika

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro