Ezúttal is vizes sportágakban sikerült érmeket szerezni. A női pólósok viszont negyedik nekifutásra sem tudtak döntőbe kerülni. Összefoglaltuk a nap legfontosabb ötkarikás híreit.
A nap bajnoka: Tótka Sándor. Hiába lassan három évtizede a legsikeresebb magyar olimpiai sportág a kajak-kenu, 200 méteres távon még nem született magyar arany. Egészen csütörtök hajnalig, amikor a férfi kajak egyesben rajt-cél győzelmet aratott a magyar versenyző, és Csizmadia Kolos is bejött negyediknek.
A nap triplázója: Lisa Carrington. Az új-zélandi kajakos klasszis az 500 méteres női egyes számot is megnyerte, a magyarok közül Csipes Tamara ezüstérmes, az előző két olimpián győztes Kozák Danuta negyedik lett.
A nap maratonistája: Rasovszky Kristóf. A medence után a nyílt vízi úszásban is született magyar érem Tokióban, a férfi 10 kilométeres versenyszámban lett második az 5 km-es táv világbajnoka.
A nap rossz formája: a magyar női pólócsapat. Úgy sikerült kikapni 8–6-ra az elődöntőben a spanyoloktól, hogy az ellenfél sem játszott igazán jól, de a magyar lányok gyatra lövőformája miatt szinte végig 3-4 gólos hátrányban volt a csapat. Zsinórban negyedik olimpiáján nem tud elődöntőt nyerni Magyarország, amely Pekingben, Londonban és Rióban is negyedik lett. A bronzot az oroszok ellen lehet megszerezni.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
A nap copy-pastje: a férfi súlylökés. Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy egy egyéni versenyszám dobogója teljesen megegyezzen az előző játékokéval. Most azonban, akárcsak Rióban, Ryan Crouser nyert a szintén amerikai Joe Kovacs és az új-zélandi Thomas Walsh előtt.
A nap alliterációja: a portugál Pedro Pablo Pichardo Peralta, a férfi hármasugrás (amúgy kubai születésű) győztese.
A nap meccse: a francia–szlovén férfi kosárlabda elődöntő. Luka Doncic tripla-duplája (16 pont, 10 lepattanó, 18 gólpassz) kevés volt a meglepetéshez, a franciák Nicolas Batum utolsó másodperces dobásblokkolásának köszönhetően 90:89-re nyerték a pazar meccset.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.