Az RMDSZ és a FUEN a Minority SafePack kisebbségvédelmi javaslatcsomag elutasítása miatt perli az Európai Bizottságot.
Optimisták a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi javaslatcsomag kezdeményezői, miután az Európai Unió luxemburgi bíróságán pénteken megtartották az Európai Bizottság (EB) ellen indított perük tárgyalását – közölte az RMDSZ hírlevelében.
Az RMDSZ és – az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójába (FUEN) tömörült – partnerei azért perelték be az EB-t, mert 2013-ban indoklás nélkül elutasította a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésként történő bejegyzését, így el sem kezdhették annak az egymillió aláírásnak az összegyűjtését, amely az uniós jogalkotási indítvány figyelembe vételére kötelezte volna Brüsszelt.
„A tárgyalás során világossá vált, hogy javaslataink többsége igenis elfogadható az uniós keretszabályok értelmében és az Európai Bizottság köteles lett volna ezeket figyelembe venni, mielőtt elutasította a teljes csomagot” – idézte a luxemburgi tárgyaláson részt vevő Vincze Loránt FUEN-elnököt az RMDSZ hírlevele.
A tárgyaláson Magyarország a kisebbségek oldalán, Szlovákia és Románia pedig az Európai Bizottság oldalán lépett fel. Fehér Miklós Zoltán, a magyar kormány jogi képviselője felhívta a bíróság figyelmét: az elutasítás nem vette figyelembe, hogy a kezdeményezők akár részleges bejegyzést is elfogadnak. A szlovák képviselő meg se jelent a tárgyaláson, a román képviselő pedig a nemzetállamok szuverenitását és az unió jó működését féltve érvelt a kisebbségvédelmi csomag ellen.
„Az Európai Unió felelősséget visel a hatvanmillió őshonos kisebbség nyelvét beszélő európai polgárért. Nem különleges bánásmódot kérünk, hanem annak elismerését, hogy a nemzeti közösségek teljes értékű tagjai a társadalomnak, közösségként szeretnének megmaradni és gyarapodni szülőföldjükön” – idézte a luxemburgi tárgyalás kapcsán Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a szövetség hírlevele.
A beszámoló szerint a bírák több kérdést is felvetettek a feleknek, egyúttal számon kérték az Európai Bizottságon, hogy miért nem iktatta legalább az elfogadható javaslatokat ahelyett, hogy teljes egészében elutasítsa a csomagot. A tárgyalást követően a bírák várhatóan öt hónapon belül döntenek az ügyben.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.