A Németh László Gimnázium új épületének avatóünnepségén Kövér László a gyerekek magyar szellemben történő nevelésének, Kelemen Hunor pedig a marosvásárhelyi katolikus gimnázium önálló működésének szükségességét hangoztatta.
Mindig volt, mindig van magyar megmaradás, mindig van magyar újjászületés, ha hiszünk benne és teszünk érte, ha mindenki megteszi, ami tőle elvárható - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az erdélyi Nagybányán, a magyar tannyelvű Németh László Gimnázium új épületének hétfő délutáni avatóünnepségén.
A református egyház tulajdonában levő, a 19. század közepén épített iskolaépületet - mely a város központjában áll - a magyar kormány 105 millió forintos támogatásával újították fel. Az épületben - melyben egykor Németh László író apja is tanított - magyar óvodai csoportok és elemi iskolai alsó tagozat kezdheti el a működését.
Kövér László arra emlékeztetett, hogy az iskolaépületet a nagybányai magyarság közadakozásból kezdte építeni 1859-ben, amikor lezárult az 1848-as forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások korszaka.
Kijelentette: az egykori nagybányai magyarság önzetlensége és felelősségtudata nélkül a mai magyarok nem nyithatnának tanévet az épületben. „A Kárpát-medencében, Erdélyben, Nagybányán soha, egyetlen nemzedéknek sem volt könnyű magyar jövőt teremteni, de az egyéni és közösségi kitartás és erőfeszítés végső soron még a legnehezebb, még a legreménytelenebbnek tűnő időszakokban sem volt eredménytelen" - fogalmazott Kövér László.
„Ha gyermekeink, lányaink, fiaink hisznek a család erejében, és tesznek érte, ha a magyar családok keresik és elfogadják a legfőbb életáldást, a gyermekeket, ha a magyar gyermekeket a pedagógusaink nemcsak versenyképes tárgyi tudásra oktatják, hanem magyar szellemben is nevelik, ha írástudóink szellemi muníciót, egyházaink pedig lelki értékeket nyújtanak a feléjük fordulóknak, ha politikusaink képviselni, érvényesíteni, védeni tudják a magyar érdekeket, ha a magyarok hisznek abban, hogy munkájuk a szülőföldön teremti a legtöbb értéket, és megtapasztalhatják, hogy ennek az értékteremtésnek ők maguk lehetnek a legfőbb haszonélvezői, ha olyan magyar állam van, amelyik szolgálja, nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, akkor a Kárpát-medencében mindig lesz megújulás" - jelentette ki a parlament elnöke.
Kövér László az Országgyűlés elnöki csengőjének a másolatát adta ajándékul az iskolának.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntésében arra figyelmeztetett, hogy a romániai oktatás alulfinanszírozott, és amellett foglalt állást, hogy a GDP hat százalékát fordítsák oktatásra Romániában. Arra hívta fel a figyelmet, hogy
Az RMDSZ elnöke jónak tartotta, hogy a tanévkezdés napján a nagybányaihoz hasonló jó példák is vannak, de szót ejtett a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumról is. Kijelentette: a marosvásárhelyi magyar iskola megszüntetését sem a szülők, sem az RMDSZ nem fogadja el. Jogos elvárásnak tekintette, hogy a kommunista hatalom által államosított iskolaépület visszakerüljön a tulajdonosához, és hogy az épületben önálló intézményként működjön az a római katolikus gimnázium, amelyet 1949-ben bezárt a kommunista diktatúra.
Nagybánya önálló magyar iskolája, a város szülötte nevét viselő Németh László Gimnázium 1998-ben alakult három különböző tanintézetben működő magyar tagozat összevonásával. Az iskola vonzerejét csökkentette, hogy a város ipari övezetében, a magyarok által lakott városrészektől távol működött. A külvárosi iskolában ezentúl csak a Németh László Gimnázium felső tagozata működik.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.