Ha minden jól megy, bőven akad még dolga az igazságszolgáltatással.
Talán már mindenki beletörődve könyvelte el, hogy az 1989-es és 1990-es romániai események nagy machinátora, a kommunista hatalom másod- és harmadvonala, illetve a hírszerzés hatalomátmentésének bábája, Ion Iliescu volt államfő minden disznóságáért megússza a felelősségre vonást, de most mégis felcsillant a remény, hogy mégsem a kiemelt nyugdíjat élvező egykori államférfiak gondtalan hétköznapjait élvezve éli le hátralevő életét.
A legfelsőbb bíróság ugyanis csütörtökön este úgy döntött, hogy a legfőbb ügyészség kérésének eleget téve
az 1990. június 13-15-i bányászjárás ügyében az események során meggyilkolt négy személy halála miatt.
Ez a fő dosszié egyik mellékszála, amelyben Dan Voinea korábbi ügyész még 2007-ben emelt vádat Iliescu, valamint Mihai Chiţac volt belügyminiszter és volt helyettese, Gheorghe Andriţa tábornok ellen emberölésben való bűnrészesség miatt.
Az év decemberében azonban Laura Codruţa Kövesi akkori legfőbb ügyész hatályon kívül helyezte az erről szóló döntést, így
A katonai ügyészség 2017 júniusában emelt vádat az 1990. június 13-15. bukaresti bányászjárás ügyében. A vádirat szerint az akkori politikai és katonai vezetők – köztük köztük Ion Iliescu akkori államfő, Petre Roman, akkori miniszterelnök és Virgil Măgureanu, a hírszerző szolgálat hajdani vezetője – közvetlenül felelősek azért, hogy az Egyetem téren több hónapig tüntető tömegeket, de diákokat, tanárokat, értelmiségieket, békés bukaresti polgárokat szét- és megverő Zsil-völgyi bányászokat a fővárosba hívták, szállították, ellátták, irányították és a bukarestiek ellen uszították.
A „rendteremtési” akcióban négy embert lelőttek, hárman lövés miatt sebesültek meg, 1269 emberrel szemben erőszakoskodtak, 1242 embert elfogtak és törvénytelenül fogvatartottak.
Tavaly decemberben azonban a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a vádiratot, így az ügy visszakerült a katonai ügyészségre, amelynek elölről kellett kezdenie az egészet.
Ha a hosszas és időigényes nyomozás miatt mindezek fényében az nem is túlságosan sanszos, hogy belátható időn belül jogerős ítélet szülessen a már igencsak előre haladott korban levő Iliescu ellen, az mégiscsak minimális elégtétellel szolgálhat, hogy az ügyészek néha behívják egy kis szívélyes beszélgetésre a miatta meghalt emberek ügyében.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!