// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Megoldódott a csecsemők megbetegedésének rejtélye

// HIRDETÉS

A hatóságok szerint jelenleg mindegyik kisgyerek jobban van.

A bukaresti Marie Curie kórházban ápolt csecsemők mindegyike jobban van – mondta pénteken Patriciu Achimaş-Cadariu egészségügyi miniszter.

Az utóbbi hetekben 17, főleg Argeş megyei csecsemőt szállítottak kórházba hemolitikus urémiás szindrómával. Három kisgyerek meghalt, nyolcat továbbra is kezelnek, de az egészségügyi miniszter szerint az intenzív osztályon kezelt gyereket nemsokára áthelyezik a kórterembe.

Achimaş-Cadariu csütörtökön jelentette be sajtótájékoztatón, hogy a kicsik megbetegedését a egy E. Coli-batkériumtörzs okozta, az erre utaló verotoxin nevű anyagot kimutatták a csecsemők székletében. A fertőzés eredete valószínűleg valamilyen élelmiszer – tette hozzá.

A miniszter kérte a piteşti-i gyerekkórház vezetőségének lemondását, miután kiderült, hogy egy másfél éves gyereket súlyos emésztőrendszeri fertőzéssel szállítottak egyik kórházból a másikba és vissza, holott az orvosok még február közepén tudták, hogy a gyerek állapota súlyos. Vizsgálat folyik ugyanakkor az Argeş megyei közegészségügyi igazgatóságnál is, hogy kiderítsék, milyen esetleges mulasztások vezettek oda, hogy a megyei egészségügyi hatóság miért nem tudta kezelni a helyzetet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Krónika

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro