A tó a termálvíz fokozódó kitermelése miatt kiszáradt, a benne élő őshonos fajok pedig végveszélybe kerültek.
Laboratóriumi körülmények között tenyésztettek hévízi rózsát a Nagyváradi Egyetem munkatársai, amelyeket be is telepítettek az egyik félixfürdői termáltóba. A püspökfürdői termáltón azonban, amely az egyetlen természetes élőhelye volt a növénynek, de amely a termálvíz túlhasználata miatt kiszáradt, ez nem segít
A célkitűzés az, hogy két-három éven belül az egyik ilyen félixfürdői medence teljes felületét hévízi tündérrózsa borítsa.
Mint az tudvalevő, a hévízi tündérrózsa természetes élőhelye a Pece patak természetvédelmi övezetben lévő püspökfürdői termáltó, amelynek vízszintje az elmúlt években drasztikusan lecsökkent, a tó gyakorlatilag kiszáradt, így az ott őshonos egyedi növény- és állatfajokat a kipusztulás fenyegeti. A hévízi tündérrózsa, a piros szemű kele (ez egy hal) és a bordás homorcsa (ez meg egy csigafaj) példányait mesterséges körülmények között tartják a természetvédelmi övezet gondnokságát évekig ellátó Körösvidéki Múzeumban.
A mostani tündérrózsa-tenyésztő akcióról Radu Huza, a múzeum munkatársa az Erdonnak elmondta, hogy a Nagyváradi Egyetemmel való együttműködésük nyomán a felsőfokú oktatási tanintézmény munkatársai lótuszmagokból laboratóriumi körülmények között tenyésztettek tavirózsákat, amelyeket az elmúlt időszakban kihelyeztek a félixfürdői tavakba, de Huza rögtön hozzátette: a tündérrózsa tenyésztés nem menti meg természetes élőhelyét, a püspökfürdői termáltavat a pusztulástól, hiszen az már most is szinte teljesen ki van száradva.
Huza emlékeztetett arra, hogy a Bihar Megyei Prefektúra megrendelt egy tanulmányt azért, hogy kiderüljön, mi okozza a termáltó apadását és kiszáradását. A tanulmányt a Bukaresti Egyetem Geológia Kara és a Romániai Hidrogeológusok Egyesülete végezte el. „A vizsgálatok igazolták azt, amit mi már három és fél éve mondunk, vagyis hogy túl sok termálvizet termelnek ki” – mondta Huza. A szakember emlékeztetett arra is, hogy tanulmány eredményeit látva a prefektúra elrendelte, hogy harminc százalékkal csökkenteni kell a kitermelést. „De ezt ostobaság százalékokban megadni, hiszen mihez képest kell harminc százalékkal csökkenteni a kitermelést?!” – mondta felháborodva Huza.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.