// 2024. október 2., szerda // Petra
Románia

Mégis újranyitnák az 1989-es forradalom dossziéját

Pedig egy hónappal ezelőtt éppen az ellenkezőjéről volt szó.

A forradalmárokat tömörítő December 21 Egyesület újabb kezdeményezésére Bogdan Licu, a Legfelső Bírói Tanács ideiglenes főügyésze újranyithatja az 1989-es forradalom dossziéját, annak ellenére, hogy kereken egy hónappal ezelőtt még éppen az ellenkezőjéről szóltak a hírek. A legfelső bíróság korábban azért utasította el az egyesület fellebbezését, mert nem találta perképesnek, a döntéssel szemben viszont 150 forradalmár is fellebbezett.

Bogdan Licu a Mediafaxnak elmondta: a December 21 Egyesület újabb panaszt emelt az ügyben. Ha indokoltnak találják, akkor újranyithatják a forradalom kivizsgálását. Konkrétan azt vizsgálnák meg, hogy milyen körülmények között használták a katonák, illetve a civilekből álló forradalmi alakulatok a fegyvereiket a 709 ember halálát és több ezer ember sérülését eredményező konfliktusokban. Az egyesület azt nehezményezi, hogy bár egyes esetekben született ítélet a vétkesek bebörtönzéséről, nagyon sok esetet még nem vizsgáltak ki. A nyomozók is megállapították, hogy a forradalom hevében a fegyverhez jutott katonák és civilek körében sok volt a gyanús sérülés, baleset, vagy provokáció által kiváltott agresszív cselekedet.

Összesen 4544 büntetőeljárást indítottak, ezek közül mindössze 112 ügyben hirdettek ítéletet, és 275 személy vétkességét állapították meg, köztük volt 25 tábornok, 114 tiszt, 13 altiszt, 36 közkatona és 87 civil. A December 21-e Egyesület több tagja korábban pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amely elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro