// 2025. november 14., péntek // Alíz

Megint Sepsiszentgyörgyön provokálnának a román szélsőségesek

// HIRDETÉS

A december elsejei román nemzeti ünnepen hőbörögnének megint egy sort.

A román szélsőséges Noua Dreaptă (Új Jobboldal) nevű politikai szervezet tagjai idén is Sepsiszentgyörgyön ünnepelnek december elsején. A párt honlapján megjelent egy felhívás, amelyben mindenkit arra biztatnak, hogy Kovászna megyében, „a sepsiszentgyörgyi románok mellett” ünnepelje Románia nemzeti ünnepét.

A gyülekezést a megyeszékhelyi ortodox katedrálishoz hirdették meg december 1-jén reggel kilenc órára. Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi vezetője, aki 2014. december elseje után két feljelentést is tett, többek között az Új Jobboldal ellen, a Székely Hírmondó érdeklődésére felháborodását fejezte ki annak kapcsán, hogy e szélsőséges szervezet tagjai újra Sepsiszentgyörgyön akarnak felvonulni.

„Ha az Új Jobboldal szélsőségesei a román közösség helyi tanácsban jelen lévő, legitim képviselőinek többszörös felhívása ellenére is úgy vélik, mégis ide jönnek, hogy december elsején botrányt provokáljanak, én személyesen meghívom őket, hogy 24 órából 24 órát, az év minden napján lakjanak és dolgozzanak itt. És szeressék Sepsiszentgyörgyöt, mert azt sértőnek tartom, hogy valaki csak azért érkezzen az otthonomba, hogy a szoba közepére kiöntse a szemetet – mondta Guruianu.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro