Legalábbis a két elítélt határozottan azt állítja magáról. És a tisztelt európai bírák el is hitték nekik.
A párhuzamos szálakon futó történet a következő: van két állampolgár, az egyik román, a másik moldovai, akik (nem együtt és nem egyidőben) elkövettek bizonyos bűncselekményeket Románia területén, aztán elfogták, bíróság elé állították és börtönbüntetésre ítélték őket.
Namármost, amikor bevonultak a kaszniba (nyilván mindegyik máshova, s utána több börtönben is megfordultak), kijelentették magukról, hogy ők biza ortodox keresztények. Igen ám, csak közben gondoltak egyet és áttértek muzulmán hitre. És attól a pillanattól fogva követelni kezdték, hogy márpedig nekik adjanak olyan ennivalót, amely nem tartalmaz disznóhúst. A román börtönhatóságok viszont azt mondták, hogy jé, de hát ti ortodox keresztények vagytok. Nem, mi muszlimok vagyunk, mondta a két rab. És van erre valami igazolásotok is? Na, az nem volt. Hát akkor nincs disznómentes ebéd sem, mondták a hatóságok.
Mire az elítélt polgárok a törvény elé vitték a dolgot, ám a hazai bíróságok csak ingatták a fejüket, hogy fiúk, ez így nem fog menni. Erre a felperesek elküldték ügyüket az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé. Ahol a taláros fők alaposan megvizsgálták a dolgot és azt mondták, a felpereseknek (vagyis a muszlimmá vált ortodox keresztény elítélteknek) igazságuk van.
Ennek alapján a tisztelt bíróság ítéletet hirdetett, mégpedig azt, hogy a román hatóságok megszegték az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. szakaszát (amely a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára vonatkozik), tehát kártérítést kell fizetnie a két elítéltnek: fejenként 5000 eurót, illetve az egyik esetben további 215 eurót, különféle költségek címszó alatt.
Hát ez tényleg halalbüntetés! És ha valaki kíváncsi a tisztelt bíróság ítleteire (és jól tud franciául, ugyanis csak ezen a nyelven tették közzé), kattintson ide meg ide.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.