Mivel az államfő szerint a szociáldemokraták gerjesztette válság helyett stabilitás szükséges.
Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással hétfőn Mihai Tudosét, a bizalmatlansági indítvánnyal leváltott Grindeanu-kormány gazdasági miniszterét, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra.
Iohannis beszámolt arról, hogy a hétfői kormányalakítási egyeztetéseken csak a szociálliberális koalíció állította azt, hogy többséggel rendelkezik a parlamentben, és csak a PSD-ALDE koalíció nevesített miniszterelnök-jelöltet. A jobbközép ellenzéki pártoknak „alapjában véve" nem volt jelöltjük, és annak sem látta jelét, hogy bármilyen együttműködés alakult volna ki közöttük.
Az elnök szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kirobbantott politikai válság sokat árt a román gazdaságnak, az ország nemzetközi megítélésének. Úgy vélekedett: a válságnak sürgősen véget kell vetni, halaszthatatlan, hogy legyen egy új kormánya az országnak, amely megoldásokat talál a felgyülemlett problémákra, és azokra is, amelyeket „a PSD maga okozott" az utóbbi napokban.
Iohannis felszólította a pártokat, hogy gyorsítsák fel a - miniszterek bizottsági meghallgatását és a bizalmi szavazást magába foglaló - parlamenti menetrendet, hogy még a hét vége előtt hivatalba léphessen Románia új kormánya.
Az ötvenéves, jogász végzettségű Mihai Tudose a PSD 12 alelnökének egyike, 2000 óta Brăila megyei parlamenti képviselő, két alkalommal - összesen mintegy másfél évig - vezette a gazdasági tárcát.
Tudosénak az alkotmány értelmében tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmat kérjen a kabinet névsora és a kormányprogram számára. Liviu Dragnea, a PSD és a képviselőház elnöke is úgy vélekedett, hogy az új kormányról akár már csütörtökön is szavazhat a parlament.
Bukarestben azért alakul új kormány, mert a PSD-ALDE koalíció múlt héten a kormányprogram végrehajtásának késésére hivatkozva megbuktatta a parlamentben saját kormányát.
Iohannis még a bejelentést megelőzően egyeztetett a parlamenti pártokkal. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a megbeszélést követően kijelentette, az RMDSZ nem mond le a parlament elé terjesztett törvénytervezeteiről, az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik, továbbra is társadalmi paktumot szorgalmaz a román többség és a nemzeti kisebbségek között.
Kelemen azt valószínűsítette, hogy az RMDSZ bizalmat szavaz majd Mihai Tudose kormányának, erről azonban a szövetség parlamenti frakciója fog formális döntést hozni, ha a szociálliberális koalíció által javasolt politikus valóban megkapja a kormányalakítási megbízást az államfőtől.
A magyar érdekképviselet vezetője hozzátette: a parlamenti többség joga és felelőssége kormányozni. „Mi nem leszünk része a következő kormánynak, ez biztos, ilyen szándék nem létezik. Van egy együttműködésünk a PSD-ALDE többséggel, az együttműködés négy évre szól, azzal a pontosítással hogy minden parlamenti ülésszak végén mérleget készítünk. Erre június 30. után kerül sor, és ennek a megállapodásnak a fényében el tudom képzelni azt, hogy megszavazzuk és támogatjuk a kormány beiktatását, majd pontszerűen támogatjuk vagy nem támogatjuk a kormány különböző kezdeményezéseit" - magyarázta a magyar közmédiának Kelemen Hunor.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.