// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Még három napig füstösek a kocsmák

// HIRDETÉS

Azt követően figyelhetjük a rendőrt, hogyan szűri ki a dohányzásbűnözést.

Szerdán lép hatályba a dohányzást korlátozó törvény, de még most sem lehet biztosan tudni, hogy miként fogják alkalmazni. A jogszabály értelmében tilos a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön, játszótéren, továbbá a szolgálati gépkocsikban és taxikban is.

A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig büntethetők, jogi személyek – például kávézók, bárok, vendéglők – 5 vagy 10 ezer lejes bírságot kockáztatnak, a harmadik kihágásnál pedig már 15 ezer lejes büntetés és a vendéglátóhely bezárása következik.

Az értelmezési bizonytalanságok abból adódnak, hogy a jogszabály tulajdonformától függetlenül minden „közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre” kiterjeszti a dohányzás tilalmát. Így azt sem tudni például, hogy a Romániában roppant elterjedt, nyitott légterű, ám

napernyőkkel fedett kerthelyiségekben szabad lesz-e dohányozni.

A kormány végrehajtási szabályokat készül elfogadni a törvényhez. A március elején megjelent tervezet szerint a törvény betartását a rendőrök fogják ellenőrizni a vendéglátóiparban és bármely más munkahelyen. Ők nemcsak tettenérés esetén, árulkodó csikkek vagy dohányfüst miatt bírságolhatnak, hanem elkérhetik a biztonsági kamerák felvételeit is. A zárt közterületeken dohányzást tiltó táblákat kell kihelyezni, és látható helyen fel kell tüntetni azt a telefonszámot is, amelyen az esetleges szabálysértést lehet bejelenteni.

Romániában a felnőtt lakosság 27 százaléka vallja magát dohányosnak. A dohányipari cégek nem közöltek becsléseket arról, hogy mekkora veszteséggel számolnak a dohányzást korlátozó rendelkezés miatt, de az elemzők többsége arra számít, hogy

a kiesést termékeik drágításával próbálják majd ellensúlyozni.

A törvény életbe lépésének a költségvetésre is kihatása lehet, mivel a dohányipar a második legjelentősebb befizető az olajipar után. A dohánytermékekre kivetett különböző adónemekből 2014-ben mintegy 2,7 milliárd euró folyt be a büdzsébe. Ez a GDP 1,75 százalékát, és a költségvetési bevételek 12,5 százalékát teszi ki. Egy 20 szálas doboz cigaretta esetében négy szál árán a gyártók és forgalmazók osztoznak, a többi 16 ellenértéke pedig az államkasszába folyik különböző adónemek formájában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.