// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Még el sem kezdődött a fesztivál, máris kiraboltak egy külföldi untoldost

// HIRDETÉS

A porul járt lengyelországi fiatal első itt töltött éjszakáján megismerhette a kolozsvári vendégszeretet.

Késsel fenyegettek meg és kiraboltak egy Lengyelországból érkezett fiatal turistát Kolozsváron. Tény, hogy a srác meglehetősen vakmerően indult el az Untold fesztiválra: bár csak szerdától volt szállása, korábban útnak indult. Szállás híján a Fellegváron húzta meg magát, ahol egy hálózsákba bújva aludt. Hajnalban arra ébredt, hogy három fiatal késsel fenyegetőzve a pénztárcáját és a mobiltelefonját követeli.

A kirabolt fiatal nem hagyta annyiban a dolgot, rendőrségi bejelentést tett, a zsaruk pedig kevesebb mint egy óra alatt kézre kerítették a 18 és 23 év közötti feltételezett elkövetőket (milyen kár, hogy súlyosabb esetekben nem ilyen gyorsak!).

Minden jó, ha jó a vége: a gyanúsítottakat 24 órára őrizetbe vették, az ellopott értékek 90 százaléka pedig visszakerült az eredeti tulajdonoshoz.

Kissé irónikus, hogy a szervezők és az illetékes hatóságok éppen hétfőn tartottak sajtótájékoztatót, amikor is elhangzott: az Untold fesztivál a világ egyik legbiztonságosabb helye lesz, annyi rendfenntartó vigyáz majd a fesztiválozókra, illetve olyan komoly biztonsági intézkedéseket vezettek be. Jó volna, ha ez a fene nagy biztonság Kolozsváron is érzékelhető lenne, nem csak azon a 220 ezer négyzetméternyi körbekerített és elszigetelt közterületen, ahol az Untoldot tartják...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Krónika

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro