Közben a nagyváradi repteret üzemeltető megyei önkormányzat elnöke tárgyal a céggel arról, hogy mégse hagyják teljesen faképnél a várost.
Fokozatosan adja fel romániai állásait a Ryanair: miután bejelentette, hogy Nagyváradról és Temesvárról is kivonul, pénteken kiderült, hogy Craiováról sem indít több járatot novembertől.
Az ír fapados légitársaság ebben az esetben is gazdasági okokra hivatkozva döntött a járatok felfüggesztése mellett.
A cég heti két alkalommal a spanyolországi valenciába üzemeltetett járatot a dél-romániai városból.
Eközben a nagyváradi repülőteret üzemeltető, és a Ryanairt a legmesszemenőbbekig támogató Bihar megyei önkormányzat elnöke, Pásztor Sándor nem hajlandó beletörődni abba, hogy az ír cég az általa vezetett intézmény által biztosított szubvenció ellenére hirtelen faképnél hagyja a várost.
A Jurnal Bihorean című nagyváradi román nyelvű napilapnak nyilatkozva elmondta, kapcsolatba lépett a Ryanair vezetőivel, akikkel március 27-én Dublinban egyeztet majd a kialakult helyzetről.
Közölte, az ír cég azért használja a felfüggesztés kifejezést, mivel ötéves keretszerződést kötöttek, amiből még csak egy év telt el.
A dublini tárgyalások után már tisztább lesz a kép, annyi azonban bizonyos, hogy a cég által felhozott gazdasági indokok aligha állnak meg a lábukon, lévén hogy – Pásztor szerint – egy járat máris sikeresnek számít, ha a kihasználtsága eléri az 55-60 százalékot.
Márpedig a Nagyváradról induló járatok ennél lényegesen népszerűbbek voltak: a londoni a tavalyi 94 után idén 94, a barcelonai tavaly 91, idén 88, a milánói pedig a 88 százalékos tavalyi kihasználtság idén 82 százalékos kihasználtsággal üzemelt.
A Düsseldorfba és a bajorországi Memmingenbe tartó járat kihasználtsága is elérte a 80 százalékot.
Pásztor szerint megpróbálják elérni, hogy legalább néhány járat megmaradjon a téli időszakban, ugyanakkor nem esnek kétségbe, ha nem sikerül megállapodni. Máris felvették a kapcsolatot más légitársaságokkal, hogy átvegyék a Ryanair helyét.
Mint elmondta, a magyar tulajdonú Wizz Air már korábban megkereste, de akkor nem érezte etikusnak, hogy ha már a Ryanairrel partnerségre léptek, más cégekkel is tárgyaljon. Emellett a Lufthansával is folytattak tárgyalásokat. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy most milyen légitársaságokat kerestek meg.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.