A tanári hivatás megbecsülése, a tanárokba vetett bizalom volt a vizsgálódás tárgya. És a mioritikus haza nemigen teljesít jól ezen a téren sem.
A felmérést a Romania Business Leader Alapítvány és a D&D Research intézet készítette, olyan kritériumok alapján, mint a diákok tanárok iránti tisztelete, a tanári hivatás helye a szakmák rangsorában, a tanügyben dolgozók fizetése, illetve annak mértéke, hogy a tanárok mennyiben bátorítják saját gyermekeiket, hogy kövessék a szülői példát.
A válaszolók relatív többsége az oktatást közönséges közszolgáltatásnak tekinti, mint amilyen a közalkalmazottaké. Nem hivatásnak tekintenek rá, amelyet teljesítmény alapján kellene bérezni. Nem bíznak az oktatásban, az oktatóban, és nem is tisztelik, miként más hivatásokat, például az orvosokét.
Jelen pillanatban a tanári szakma nem áhított munka Romániában. A felmérésben résztvevő tanárok fele azt nyilatkozta, nem bátorítaná a saját gyermekeit, hogy tanári pályára lépjenek. A szülőknek csupán egyharmada terelné csemetéjét az említett irányba. Ami a béreket illeti, a válaszolók 86 %-a szerint a tanári fizetések túl alacsonyak, és 75-100 %-kal nagyobb kezdő fizetéseket tartanának megfelelőnek.
A felmérés készítői arra is rámutatnak, hogy az oktatásra szánt közpénzek Romániában csak kétszer haladták meg a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 4 %-át 1990 óta, noha a 2011/1. törvény évi 6 %-ot ír elő. Az ország 2018-as költségvetésében az oktatásra szánt összeg a GDP 3 %-át se éri el. Ugyanakkor az Eurostat 2014-es adatai is önmagukért beszélnek: Románia volt az egyetlen uniós tagállam, ahol az oktatásra szánt összegek aránya nem érte el a GDP 3 %-át, miközben az európai átlag a GDP 5 %-a fölött volt.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.

További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.

Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.