Szerinte valakik érthetetlen okokból le akarják váltani. Pedig ő csak a dolgát végzi.
Arra panaszkodik a Kovászna megyei fogyasztóvédelem magyarellenes lépéseiről hírhedtté vált vezetője, hogy el akarják őt mozdítani hivatalából. Mircea Diacon (képünkön jobbra) szerint „Tamás és Antal urak” (Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) „a magyar sajtó nyomására” léptek fel ellene, és valóban erőfeszítéseket tesznek a leváltására: több panaszt is benyújtottak az ombudsmannál, a fogyasztóvédelmi központ irányításánál, az Országos Diszkriminációel¬le¬nes Tanácsnál, a kormánynál, a parlamentnél stb.
Diacon leszögezi: a megyei fogyasztóvédelmi hivatal főfelügyelő-helyettese közhivatalnok, tisztségét versenyvizsgával foglalta el, és nem alárendeltje sem a megyei tanácsnak, sem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak; hatásköre törvényesen megszabott, főként ellenőrzésekre korlátozódik, amelyeket az érvényes szabályok és előírások szerint lát el.
A fogyasztóvédelmi igazgató megemlíti, hogy augusztus folyamán ellenőrzéseket végeztek az Uzonkafürdőn, Katrosán, Csomakőrösön, Csernátonban, Zabolán és Árkoson szervezett táborokban, és mindegyikben találtak (a szállásra, az étkezésre és a szükséges engedélyekre vonatkozó) rendellenességeket, ezért bírságokat róttak ki, és tanácsadásban részesítették a rendezvényekért felelős személyeket. A közlemény megemlíti, hogy Csomakőrösön az egyik szervező (egy megyei tanácstag) megígérte, hogy büntetés esetén ugyanúgy Bukarestbe fogják „előléptetni”, mint Codrin Munteanu volt prefektust.
Mint ismeretes, Diacon azzal vált ismertté, hogy belekötött a székely ízek” megjelölésbe bizonyos élelmiszeripari termékeken. A „román ízek” megnevezés azonban már nem zavarta.
A leváltására irányuló kezdeményezésekről Antal Árpád polgármester nem nyilatkozott, csak annyit jegyzett meg: mindenki számára egyértelművé vált, hogy Diacon provokálni akar, ezt jelezték is felsőbb szinten, de valakiknek érdeke a provokálás.
Kép: Háromszék
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.

Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.

További híreink: végre közzétettek egy átfogó jelentést a pénznyelő közigazgatásról, a PSD pedig bejelentette, hogy visszacsinálná a koalíciót, amit ő maga vert szét…