// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Más megyében javítják az érettségi dolgozatokat – de mi lesz a magyarokkal?

// HIRDETÉS

Így kerülnék el a csalásokat. Csakhogy kérdés,hogyan javítják majd Konstanca megyében a Hargita vagy Bihar megyei magyar diákok dolgozatait.

Más megyében javítják majd az érettségizők írásbeli dolgozatait, az erre vonatkozó miniszteri rendelet már a most zajló záróvizsgán, a hétfőn kezdődő írásbeli vizsgákkal érvénybe lép – jelentette be tegnap Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

A jelenleg zajló, júniusi–júliusi érettségi írásbeli dolgozatait már más megyékben javítják, mint ahol azokat írták – jelentette be kedden Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

A tárcavezető ezzel megerősítette azt, amit korábban Vasile Şalaru államtitkár mondott, miszerint az írásbeli dolgozatokat a megyei vizsgaközpontban gyűjtik majd össze, és a csendőrség közreműködésével egy másik megyébe küldik javításra. Az eljárást a pedagógusi versenyvizsgákon már alkalmazzák, és most az érettségire is kiterjesztenék.

A minisztériumi illetékesek szerint a javítási helyet sorshúzással döntik el, így nem lehet majd előre tudni, hogy melyik megyéből hova kerülnek a dolgozatok.

A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) közleményben üdvözölte a minisztériumi döntést, úgy vélve, hogy a dolgozatok javítására vonatkozó módosítás még átláthatóbbá teszi a középiskolások záróvizsgáját. „Így sem a végleges eredményekre, sem a javító tanárokra nem vetül a gyanú árnyéka" – mutatott rá Simion Hăncescu, az FSLI elnöke. Hozzátette, a megfelelő felügyelet és az új javítási módszer révén már nem lesz lehetséges az, hogy egyes diákok előnyt élvezzenek más társaik rovására.

A minisztériumi döntést azonban nem mindenki értékeli. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy abban semmi logika nincs.

Kifejtette, nem hitte, hogy a múlt héten Vasile Şalaru oktatási államtitkár által felvetett módosítást valóban életbe lépteti a minisztérium, hiszen az új javítási módszernek két hatalmas akadálya van. Az egyik a magyarok által lakott megyékre vonatkozik.

„Amennyiben sorshúzással döntik el, hova szállítják a dolgozatokat, hogyan tudják majd kijavítani például a Kovászna megyei munkákat, ahol a diákok kétharmada magyar nyelven érettségizik?" – tette fel a kérdést a szakember. A főtanfelügyelő hozzátette, kérdéses, ki fogja kijavítani a háromszéki dolgozatokat, ha Tulcea megyébe viszik azokat, hiszen ott nincsenek magyarul értő tanárok.

A másik nagy akadály általában érinti a megyéket, hiszen ezek mérete nem azonos.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro