// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Marosvásárhelyi városháza: érvényes az Unirea líceum bérleti szerződése

// HIRDETÉS

A szerződés nem tisztázza, hogy milyen körülmények között kell megszűnnie az iskolának, márpedig a katolikus líceumot nem ők szüntették meg, sőt igazából nem is szűnt meg.

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti azt a szerződést, amellyel a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől bérli az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeit.

A hivatal álláspontját Cosmin Blaga városházi szóvivő közölte szerdán az MTI-vel. A szóvivőt azt követően kereste meg az MTI, hogy lejárt az a 30 napos határidő, amelyet az új szerződésről szóló tárgyalások lefolytatására szabott az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, miután megállapította, hogy a régi bérleti szerződés érvényét veszítette.

„A bérleti szerződés valóban kitér arra, hogy ha megszűnik az iskola (a Római Katolikus Gimnázium), akkor. Márpedig nem a polgármesteri hivatal szünteti meg az iskolát. Mi mindig azt akartuk, hogy a dolgok működjenek”

– jelentette ki a szóvivő, aki azt is hozzátette, hogy a Római Katolikus Gimnázium tulajdonképpen nem is szűnt meg, hiszen nem született még jogerős bírósági ítélet erről. Azt is hozzátette: a hivatal álláspontja szerint egy szerződést nem lehet egyoldalúan felbontani.

„Azt gondoljuk, hogy megegyezéses úton megoldható az egész probléma. Nem szükséges bírósághoz fordulni. Mindig a megegyezés útját kerestük. A pereskedés időveszteséget jelentene, és az iskolaépületekben tanuló gyermekeket és a szüleiket érintené hátrányosan”

– magyarázta a szóvivő.
 
Mint arról beszámoltunk, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma szeptember 16-i csíksomlyói ülésén állapította meg, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az iskolaépületek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért a szerződés jogilag érvényét veszíti. Az Unirea befogadásának egyik feltétele volt ugyanis a katolikus teológiai líceum működtetése.

Elkerülendő, hogy az Unirea Nemzeti Kollégium diákjai arra a sorsa jussanak, mint amilyen bizonytalan helyzetbe kerültek a Katolikus Teológiai Líceum diákjai, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elvárja, hogy a Polgármesteri Hivatal 30 napon belül egyeztessen egy új szerződés megkötéséről – állt a közleményben.

Holló László, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója korábban az MTI-nek azt mondta: ha az egyház bejelenti, hogy a szerződést felbontottnak tekinti, a város nem tudja már törvényesen fizetni az iskolák számláit a közüzemi szolgáltatók felé, és az iskolaépületek minden bizonnyal hónapokon belül áram, fűtés és víz nélkül maradnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro