Nyílt levélben indokolta meg a restitúciós ügyek miatt korrupcióval gyanúsított képviselő, miért mondott le.
Kétségbe vonja Románia jogállamiságát és azt ígéri: mindent megtesz a „beteg igazságszolgáltatás” működtetőinek felelősségre vonása érdekében Markó Attila szerdán lemondott RMDSZ-es képviselő, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint három rendbeli hivatli visszaélést követett el a restitúciós hatóság tagjaként.
nem beszélve arról, hogy ezzel egyidőben úgy kérték az előzetes letartóztatásomat, hogy az ügyészek eleve tudták, hogy nem vettem részt az inkriminált ülésen. Túl erős az igazságérzetem és túl erős az igazságtalansággal szembeni ösztönös ellenkezésem, mintsem elfogadjam, hogy egy ügyészségnek az igazságszolgáltatás szent nevében joga van visszaélni, meghurcolni, tévéshow-t kreálni, nyilvánosan felakaszttatni” – írta Markó.
„Én azt választottam, hogy
hogy elvegyék tőlem azt a lehetőséget, hogy ország-világ előtt kimondjam az igazságot. Ha másképp tettem volna, akkor nem látta volna senki a Bica-ügy jegyzőkönyveit, nem írhattam volna le több ízben is a véleményemet blogbejegyzésekben, és nem létezne ez a levél sem. Viszont ebben a vívódásomban, harcomban azt tapasztaltam, hogy ez az állapot nem tesz jót senkinek. Ezért vállaltam azt, hogy ezzel a lépéssel feloldom az általam másokra is nehezedő nyomást” - fogalmazott.
„Ugyanakkor hangsúlyozom: lemondásom nem változtat az ártatlanságomon. Azt változatlanul fenntartom, és a magam eszközeivel harcolni is fogok érte, és lennie kell az Európai Unióban olyan igazságszolgáltatásnak, mely ezt el is fogja ismerni. Ezzel azoknak válaszolok, akik azzal vádolnak, hogy kivonom magam az eljárás alól. És ehhez hozzáteszem rögtön azt is, hogy
bűncselekmények hiányában elítélnek, vagy megalapozatlanul akarnak letartóztatni. De ide egy olyan parlamentre is szükség lesz, amely meghozza azokat a törvényeket, amelyek az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékonysága csorbítása nélkül gátat vethetnek a visszaéléseknek.
Ami a közképviseletünket illeti, nagy terhet vett le válláról a lemondásom. Számomra egyértelmű, hogy ebben a közhangulatban képtelenség naponta elmondani, hogy Markó Attila ártatlan. Mert sajnos egy olyan manipulált közhangulat alakult ki, melyben már senkit sem érdekel valakinek az ártatlansága, amíg olyan szépen mutat a bilincs a tévében. A vádiratok megírása előtt bekövetkező nyilvános akasztások korában nem az az első gondolatunk, hogy „állj meg vándor, ez egyelőre még csak egy puszta vád, a bíróság fogja majd eldönteni”, hanem sokkal inkább az, hogy „helyes, vesszen a férgese, valamit biztos csinált, ha piszkálják”. Egyszer tehát lövünk, utána kérdezünk. Még akkor is, ha valóban vesznie kell a férgesének, félre kell állítani azokat, akik közpénzt lopnak, akik csalnak és gúnyt űznek azokból, akiknek szavazataiért időszakonként könyörögnek.
Igen, így van: nem ilyen képviselőkre, politikusokra van szükség. De meg kell találjuk a módját annak, ne kollektív megbélyegzés útján érjük el a megtisztulást, főleg ne olyan megbélyegzéssel, amely képtelen meglátni az ártatlanságot” – áll a levélben.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.