Újabb öt évig irányíthatja az intézményt az eddigi igazgató.
Az elkövetkező öt évben is Gáspárik Attila vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, miután az általa bemutatott menedzsmentterv 9,12-es osztályzatot kapott a művelődési minisztérium által meghirdetett versenyvizsgán. Gáspárik szerint elsősorban azt értékelte a bizottság, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a nézőszám, emelkedett a szakmai színvonal, és sok önkéntest sikerült becsalogatnia az intézménynek.
„Nagyon erős csapatunk van, és jelentős támogatást nyújtanak az önkénteseink is. Azt hiszem, országos szinten az élmezőnyben járunk ebben a tekintetben. 120 szerződéses önkéntesünk van, akik segítenek bennünket. Eljutottunk oda, hogy évente hozzávetőlegesen 65.000 néző ül be az előadásainkra, ami Marosvásárhely lakosságának felét teszi ki. Tovább akarjuk növelni ezt a számot, ugyanakkor hangsúlyosabban jelen szeretnénk lenni a nemzetközi szakmai rendezvényeken, hogy minél több helyen bemutathassuk ezt a sajátos Maros megyei kultúrát, amelyben szerintem nagyon jól működik az interkulturalitás" - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Gáspárik Attila.
Az igazgató hozzátette, projektjének fontos részét képezi a felnőttoktatás.
„Az ember amíg él, tanul, és mi a színháznak erre a feladatára is nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni, hogy a szórakoztatás mellett az oktatásra is jobban odafigyeljünk" - mondta Gáspárik.
A színház vezérigazgatói tisztségét az elmúlt öt évben ellátó Gáspárik Attila által benyújtott menedzsmenttervet még Corina Şuteu leköszönt művelődési miniszter hagyta jóvá január 4-én kiadott, 2003-as számú rendeletében.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy orvos, aki nemcsak emberekkel, hanem képekkel is foglalkozik: Antal Álmos sepsiszentgyörgyi nőgyógyász lakásában minden festményhez egy történet, egy kávé melletti beszélgetés, egy barátság emléke tartozik.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.

További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.

További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.

Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.

… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.

… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.

Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.

További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.