// 2024. október 1., kedd // Malvin
Karantényszerűség

Már vissza is vonta a miniszterelnök a kormányválságot kirobbantó karanténrendeletet

Ez volt az egyik első döntése ügyvivő egészségügyi miniszterként.

Nem volt hosszú életű, de így is jó sok bajt okozott az a rendelet, amely módosította volna a karantén elrendelésének szabályait: Florin Cîţu miniszterelnök egyik első, ügyvivő egészségügyi miniszteri döntéseként szerdán késő este visszavonta a kormányválságot kirobbantó jogszabályt. Az erről szóló rendelet szerdán este már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben. Mint megírtuk, a rendeletet Andreea Moldovan egészségügyi államtitkár írta al, és kedden este jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A dokumentum úgy módosította volna a karantén elrendelésének szabályait, hogy a fertőzési ráta mellett többek között az elvégzett tesztek számát és a kórházi ágyak számát és az intenzív osztályok telítettségét is figyelembe kellett volna venni a vesztegzár elrendelésének mérlegelésekor. Csakhogy Moldovan mindezt fű alatt döntötte el, anélkül, hogy Florin Cîţu miniszterelnök jóváhagyta volna, sőt kormányzati források szerint nem is tudott róla. Ezért aztán a miniszterelnök szerdán menesztette Moldovant és Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert is. Az őket a kormányba delegáló USR-PLUS azonban ahelyett, hogy elismerte volna, a rendeletet nem a legkorrektebb körülmények között adták ki, felszívta magát, és megzsarolta a koalíció fő elejét adó Nemzeti Liberális Pártot (PNL): csak akkor hajlandóak a koalícióban maradni, ha nem Cîţu marad a miniszterelnök. A hírek szerint az ügyben csütörtökön Klaus Iohannis kormányfő készül közvetíteni a koalíciós pártok között.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro