// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Már nem kell aggódni a szatmári iszlamista sejt miatt

// HIRDETÉS

A SRI szerint terrorszervezetek nézeteit terjesztették. De a kiutasítás óta nincs gond.

A szatmárnémeti szárnyas-vágóhidat működtető, Romániából kiutasított arab származású, francia állampolgárok már nem jelentenek veszélyt — esetleges társaikat továbbra is megfigyelés alatt tartják.

Mint ismeretes, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kérésére a bukaresti táblabíróság hat arab származású, francia állampolgárt tiltott ki Románia területéről, mivel nemzetbiztonsági veszélyt jelentettek.

Gazdasági tevékenységük mellett ugyanis az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetek radikális nézeteit vallották, és dzsihadista irányultságú szélsőséges iszlamista propagandát fejtettek ki, valamint híveket toboroztak Románia területén. A radikalizálódás előrehaladott állapotában levő személyek elszigetelt csoportot alkottak Szatmárnémetiben, ahol szárnyasvágóhidat és húsfeldolgozót működtettek.

A szatmári sejt vezetőjének tartott Hassib el Mahdali a Párizs melletti Soissons-ban nyilatkozott az egyik romániai hírtelevíziónak: „Ártatlan vagyok, és nincs semmi rejtegetnivalóm. A többiek is rendes, dolgos emberek. 100%-ban ártatlanok vagyunk, az biztos!” — mondta.

A Szatmári Magyar Hírlap hivatalosan meg nem erősített forrása szerint a SRI 2013-tól kezdve azért figyelte meg a férfiakat, mert voltak arra mutató jelek, hogy valóban radikális nézeteket valló, iszlamista sejt szerveződött Szatmárnémetiben, és emberek toborzásával/beszervezésével foglalkoztak a szárnyashús feldolgozása mellett. Valószínűsíthető, hogy terveik is voltak a toborzott tagokkal.

A hat arab férfi már nem jelent veszélyt a szatmáriakra nézve, a SRI pedig továbbra is megfigyelés alatt tartja a feltételezett sejt-tagokat.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 70 százalékos feldolgozottságnál
Krónika

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 70 százalékos feldolgozottságnál

Közzétette a magyarországi parlamenti választás első hivatalos részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A szavazatok alacsony feldolgozottságánál a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, a Mi Hazánknak van még esélye bejutni az Országgyűlésbe.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Eredmények, több mint hetvenszázalékos feldolgozottságnál
Székelyhon

Eredmények, több mint hetvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

// még több főtér.ro