Amely így nem tudta, mi történt a családfővel.
Ha nincsenek az önkormányzati választások, vélhetően még egy jó ideig nem derül fény arra, hogy egy Vaslui megyei család hiába várja a családfő hazatértét, az ugyanis már négy hónapja meghalt.
A hatóságok pedig erről tudtak is, csak éppen a bürokratikus útvesztőben elkallódott a hír, így a családot elfelejtették értesíteni róla.
Az 52 éves elhunyt Prahova megye székhelyén, Ploieşti-en dolgozott építőmunkásként. Utoljára május 23-án, a ploieşti-i állomásról hívta a családját, akkor azt mondta: várja a vonatot, és hamarosan hazaér.
De hiába várták, mert azóta semmilyen hírt nem kaptak felőle.
A felesége már másnap jelentette az eltűnését, de mivel a férfi egy másik megyében dolgozott, a Vaslui megyei rendőrök úgy döntöttek, a nyomozás nem az ő feladatuk, ezért értesítették a Prahova megyei kollégákat, és átadták nekik az ügyet.
Akik a jelek szerint nem álltak a helyzet magaslatán, mert azóta sem bukkantak a férfi nyomára.
A család hiába kilincselt a hatóságoknál, és hiába írták ki a közösségi oldalakra is, hogy keresik a férfit, nem bukkantak a nyomára
Aztán a választások közeledte nyomán megoldódott a rejtély.
A Vaslui megyei településen, Fălciuban, ahol a férfi lakott, az önkormányzat munkatársai hétfőn átnézték a választói névjegyzéket, és ekkor szembesültek azzal, hogy a négy napja eltűnt férfi elhunytként szerepel a választói adatbázisban.
A polgármester azonnal értesítette a családot, és kapcsolatba lépett a ploieşti-i hatóságokkal is.
Ekkor derült ki, hogy a férfi már négy hónapja a ploieşti-i halottasházban fekszik.
Május 23-án, az állomáson ugyanis infarktust kapott, és kórházba szállították, ahol elhunyt.
Hiába volt azonban nála a személyi igazolványa, a családját elfelejtették értesíteni. Így aztán, mivel senki nem jelentkezett érte, a ploieşti-i önkormányzat már azon volt, hogy a saját költségén temettetik el.
De mivel végül megtalálták a családot, erre nem volt szükség. A bürokratáknak azonban felcsillant a szemük: most ki akarják számlázni a családnak a férfi halottasházban való őrzéséért járó díjat. Ami napi 38 lejjel számítva közel 5000 lej.
Közben pedig a Prahova és a Vaslui megyei rendőrség egymásra mutogat, mondván: a másik feladata lett volna lefolytatni a nyomozást az ügyben.
Nos, így lehet megbízni a romániai hatóságokban így 2020 szeptemberének végén.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.