És máris zajlik a kampányháború a PNL és a PSD között – most éppen Temes megyében.
Mivel Romániában választási szuperév lesz az idei – európai parlamenti, önkormányzati, parlamenti és elnökválasztás is lesz – jobb ha már most hozzászokik, hogy drága öltönyös, gyanús alakok szórólapjait, plakátjait, hazug ígéreteit fogja látni és hallani csaknem egész évben. Most például a Temes megyei PSD elnöke, Alfred Simonis akadt ki azon, hogy a román posta a megyében kihordott nyugdíjak szelvényei mellé a helyi PNL szórólapjait is kézbesítette a címzetteknek. A szórólapokon Alin Nica Temes megyei tanácselnök, egyben a PNL Temes megyei elnökének, illetve Ionuț Sîrbu, a párt lugosi elnökének neve és képmása látható, és konkrétan hozzá vannak tűzve a nyugdíjszelvényekhez. Simonis a Facebookon közölte, magyarázatot kér a Román Postától, illetve az Országos Nyugdíjpénztártól az eljárás jogszerűségét illetően, egyúttal Adrian Lulciucot, a posta Temes megyei regionális igazgatóját is felszólította a lemondásra. Alfred Simonis bejegyzése alatt különben egy polgár megjegyzi hozzászólásban, hogy a PSD jobban járna, ha a szerzői jogok megsértése miatt tenne panaszt az ügyben, hiszen szerinte ezt a kampánygyakorlatot Victor Ponta vezette be 2014-ben… Egy jó tanács az egészsége megőrzése érdekében: ha akármilyen párt akármilyen szórólapját megtalálja a postaládájában, köpje le, és dobja a szemétbe.
Pénteken már a nagylaki határátkelőnél is akadályozták a forgalmat a tiltakozó gazdák, akik traktorokkal, mezőgazdasági gépekkel vonultak lassan a Nagylak I és Nagylak II határátkelőket összekötő utakon, jelentős torlódást okozva. A gazdák a fuvarozók szerdán kezdődött tiltakozó akciójához csatlakoztak, akik Bukarest körgyűrűjén és az ország több megyéjében is akadályozzák a forgalmat. A fuvarozók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) magas ára, illetve az üzemanyag jövedéki adójának növekedése ellen tiltakoznak, de azt is kifogásolják, hogy az ukrán gabonát az országon keresztül külföldre szállító teherautókat a hatóságok szerintük nem ellenőrzik ugyanolyan szigorúan, ahogy a többieket. A gazdák is kifogásolják a piaci árakat leverő ukrán gabonaimportot, de emellett a gazdatámogatások késlekedése, illetve az aszálykárokra ígért támogatás elmaradása is kiverte náluk a biztosítékot. Bukarestbe egyelőre nem jutottak be a tiltakozók, a csendőrség kiszűri, és félreállítja őket a város bejáratainál arra hivatkozva, hogy nincs érvényes engedélyük a tiltakozó akcióra. Eközben Diana Șoșoacă szenátor asszony pénteken benyújtott egy kérvényt a gazdák nevében egy 10 napos bukaresti tüntetésre. Miközben Florin Barbu mezőgazdasági miniszter azzal védekezett, hogy tőle még senki sem kért találkozót, holott a minisztériumának ajtaja nyitva áll a tárgyalni akarók előtt, addig Marcel Ciolacu péntek délután fogadta a gazdák és fuvarozók képviselőit.
Kolozsvár tömegközlekedési premierekre szakosodott polgármestere, Emil Boc a nagyratörő kincses városi metrótervek után bejelentette, hogy a város újabb buszokat vásárol a helyi tömegközlekedés számára, ezek pedig országos kísérleti projektként hidrogénmeghajtású buszok lesznek. A gyakorlatilag csaknem zéró károsanyag-kibocsátású hidrogén üzemanyagcellás buszok beszerzését európai uniós forrásokból fogják finanszírozni. Hogy pontosan mikor állnak szolgálatba az új járművek, arról egyelőre nincs hír. Kolozsvár különben már 2020-ban készült erre a beszerzésre, ám a járvány miatt elhalasztották a projektet.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.