// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Már két idős beteg is meghalt, mert oktalanul halogatták a kivizsgálásukat egy sürgősségi kórházban

// HIRDETÉS

A hónap elején elhunyt idős nő előtt volt még egy durva eset.

Két beteg is meghalt az utóbbi időben Constanțán a nem megfelelő (jobban mondva nem létező) orvosi ellátás miatt.

Korábban írtunk róla, hogy a helyi sürgősségre a hónap elején mellkasi fájdalmakkal vittek be egy 70 éves nőt, aki 14 óra hasztalan várakozás után a fia karjaiban halt meg, holott zöld kódot kapott érkezésekor, ami azt jelenti, hogy 60 percen belül el kellett volna látni.

Most egy 38 éves Constanța-i férfi mesélte el, hogyan halt meg édesapja az orvosok nemtörődömsége miatt.

A szintén 70 éves férfit még tavaly szeptember végén vitték be szintén mellkasi fájdalmakkal, és nehéz légzéssel a megyei kórházba. Mint utólag kiderült, a férfinek tüdőgyulladása volt, ám, miután a mentő megérkezett a megyei kórház sürgősségi részlegére, a férfit három órán át kint hagyták az előcsarnokban egy hordágyon.

Közben a kétségbeesett beteg felhívta a fiát, aki elkezdett cirkuszolni az ügyeletes nővérekkel, ám ők műszakváltásra hivatkozva lelegyintették a dühös férfit.

Később több orvos is azt mondta, hogy az idős férfi állapota nem válságos, és hogy háziorvoshoz kellett volna mennie.

Közben a férfit a katonai kórházba utalták be, 30 órával a rosszulléte után azonban végre kiderült, hogy súlyos az állapota, így visszaküldték a megyei kórházba, ahova először vitték, mert ott vannak a megfelelő orvosi eszközök.

A megyei kórházban megint azt mondták az idős férfinak, hogy az állapota nem súlyos, néhány órával később mégis meghalt.

A nemtörődömség mellett az orvoshiány is nagy gondolt jelent az országban, emellett pedig van még egy jelenség a háttérben. A sürgősségi orvosok egy része már egy ideje felhívta a figyelmet arra, hogy a sürgősségi kórházakba érkező páciensek nagy részének egyáltalán nem sürgős a problémája, a háziorvossal vagy egy specialistával is el tudná intézni a dolgot. Az ilyen betegek azonban lefoglalják az orvosok idejét – hiszen elküldeni senkit sem lehet –, így sokszor nem jut idő a valóban sürgős esetekre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro