Ellenkező esetben összeomlik a polgári párt – mondják.
A Magyar Polgári Párt (MPP) Szatmár megyei elnöke, Hegedüs Pál szerint alakulatuk országos vezetése fel kellene hogy mondja az RMDSZ-szel egy évvel ezelőtt megkötött megállapodást és partnerségre kellene lépnie az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP). Nem túl élénk a pártélet az MPP szatmári szervezetében, a novemberre tervezett tisztújítást is elhalasztották február végére — Hegedüs Pál elnök szerint ennek egyik oka, hogy mindenki azt várja, dőljön el, merre veszi az irányt az alakulat a jövőben.
Mint ismeretes, a polgári párt elnöke, Biró Zsolt egy évvel ezelőtt hosszú távú stratégiai megállapodást kötött az RMDSZ-szel, amit az MPP-sek jelentős része igen rossz szemmel néz, mivel úgy vélik, pártjuk semmit nem kap cserébe a politikai rivális támogatásért. Ők azt szeretnék, ha felrúgná a pártvezetés az együttműködést az RMDSZ-szel és inkább az EMNP felé közelítene, mellyel ha nem is olvadnának egybe, legalább választási szövetségben maximalizálhatnák eredményeiket. Ennek az elvárásnak egyébként a sepsiszentgyörgyi szervezet a napokban lezajlott tisztújító ülése keretében hivatalosan is hangot adott.
Vannak ugyanakkor jó páran olyanok is az MPP soraiban, akik semmiképp nem akarnak a néppárttal együttműködni, mivel úgy vélik, az EMNP-sek elárulták őket, hisz tulajdonképpen az MPP-ből váltak ki, és fennállásuk óta lényegében azt rombolják, amit a polgári alakulat felépített.
„Az országos elnöktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy készül tárgyalni az RMDSZ és az EMNP vezetőségével egyaránt. Úgy vélem, sürgősen fel kellene mondani az RMDSZ-szel való együttműködést, mivel ha ez nem történik meg, összeomlik az MPP” — vázolta álláspontját Hegedüs Pál, aki szerint félre kell tenni a sértődöttséget és ki kell egyezni a néppárttal, mivel a 2012-es választáson kiderült: a két fiatal alakulat külön-külön indulva nem ér el túlságosan jó eredményeket.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.