Magyarul is olvasható egy francia történész Horthyról írott könyve

A napokban jelent meg Catherine Horel francia történész Horthy Miklósról szóló könyve magyarul – a történész ennek kapcsán nyilatkozott az MTI-nek. A Kossuth Kiadónál publikált Horthy című, mintegy 400 oldalas életrajz részletesen foglalkozik Horthy Miklós családjával, ifjúkorával, haditengerészeti, majd politikai pályafutásával, végül a második világháború után emigrációban töltött éveivel.

Horthy Miklós az első világháború után tagadhatatlanul

kulcsszerepet játszott a széteső állam talpra állításában,

a káosz és zűrzavar megfékezésében. Ugyanakkor nem feledhető, hogy kemény katonaemberként a rendteremtés során nem tartotta túl nagy árnak a fehérterror több száz áldozatát. Tudott a túlkapásokról, de hónapokig nem tett ellenük semmit – emlékeztetett a szakember.

Ugyanakkor Horthy érdemének tekinthető, hogy az ország Bethlen István 1921 és 1931 közötti miniszterelnöksége idején konszolidálódott és számos területen fejlődésnek indult. Kettőjük közül intellektusát, távlatos gondolkodását és politikai érzékét tekintve is inkább Bethlen István az, aki államférfinek tekinthető, Horthyra jobban illik a „vezér” titulus – mondta Catherine Horel.

Bethlen kényszerű távozása után már „baj volt”, hozzá hasonló képességű politikus alig kapott lehetőséget az ország irányítására. A nehézségeket a korabeli szellemi elit is érzékelte és az 1930-as években sokkal kritikusabban viszonyult Horthy rendszeréhez, mint az előző évtizedben – tette hozzá.

Horthynak súlyos felelőssége van

a második világháborúba való belépés, a Szovjetunió elleni hadüzenet kapcsán, amit főként kérlelhetetlen antibolsevizmusa és a német hadsereg legyőzhetetlenségébe vetett hite motivált. A döntés során Horthy nem vetett számot azzal, hogy milyen tragikus következményei lehetnek e háború elvesztésének az egész ország számára – mutatott rá Catherine Horel.

A náci Németország szövetségeseként sodródó ország súlyos tragédiája a holokauszt: több mint 400 ezer zsidó származású magyar állampolgár deportálása, majd meggyilkolása néhány hét leforgása alatt 1944 május-júniusában. Emiatt a fehérterrorhoz hasonló, de az áldozatok számát tekintve összehasonlíthatatlanul súlyosabb felelősség illeti Horthyt – hangsúlyozta a szakember. „Tudnia kellett, talán tudta is”, milyen sors vár a vagonokban elszállított magyar állampolgárok százezreire – jegyezte meg Catherine Horel.

Jellemző Horthy hozzáállására, hogy 1920-tól 1944-ig tartó kormányzósága szinte egész időszakában élt a törvények és rendeletek előszentesítési jogával, az 1944. márciusi német megszállás után született jogfosztó,

zsidóellenes rendszabályokat azonban „látni se akarta”,

azaz nem szentesítette azokat, de nem is akadályozta meg életbe lépésüket – mutatott rá a történész.

A deportálások 1944. július eleji leállítása kapcsán az is felvetődik: vajon miért nem tette meg ezt a kormányzó korábban, hiszen minden egyes nap sok ezer megmentett emberéletet jelenthetett volna. És vajon mi motiválta a deportálások leállítását: a második front, a nyugati szövetségesek 1944. június 6-ai normandiai partraszállását követő hadművelet sikere és a háborús vereséget követő felelősségre vonástól való félelem? Súlyos kérdések ezek – vélekedett Catherine Horel, aki beszélt arról is, hogy álláspontja szerint

a magyar politika, közbeszéd és szellemi élet meglehetősen polarizált,

ez pedig nem segíti, hogy az ország 20. századi történelméről higgadt, elfogulatlan kép alakuljon ki. Igaz, ebben közrejátszhatnak a 20. századi magyar történelem tragikus fordulatai: a két világháború, az ország megcsonkítása, a holokauszt, az egymást követő forradalmak és ellenforradalmak sorozata. A nemzeti traumák feldolgozása nélkül azonban nem lehet tárgyilagos képet alkotni magunkról, enélkül nem lehet továbblépni – hangsúlyozta a francia történész.