Ezúttal a turizmus terén vert rá a mioritikus hazára. És nem csak Magyarország, Bulgária is.
Az Eurostat csütörtökön közzétette az Európai Unió országainak turisztikai kapacitására vonatkozó legfrissebb (2017-re vonatkozó) statisztikáit. Közérthetőbben: a szakértők összeszámolták az uniós országok szállodáiban, panzióiban stb. található ágyak számát, továbbá azt, hogy mennyivel nőtt a szobák száma a korábbi évhez képest.
Nos, az eredmények alapján Románia jócskán lemarad a környező országokhoz képest. 2017-ben Romániának 338 791 ágya volt, ehhez képest Magyarországnak 418 912! Más országokról ne is beszéljünk: Csehország (715 540 ágy), Ausztria (1 013 000 ágy), Horvátország (1 059 000 ágy), Görögország (1 273 000 ágy). Még a sokat szidalmazott Bulgária is lekörözte a mioritikus hazát, a maga 348 724 ágyával.
Ami az egy év alatti ágyszámnövekedést illeti, itt se túl rózsás a helyzet. 2016 és 2017 között Romániában kábé 12 000-rel nőtt a rendelkezésre álló ágyak száma, míg Bulgáriában például 20 000-rel.
Persze örülni is lehet kicsit. Románia a maga részéről olyan országokat köröz le, mint Finnország, Szlovákia, Szlovénia, Litvánia, Luxemburg, Észtország és Málta. Ezekben az országokban viszont van egy biztos közös vonás, a messzi északon elterülő Finnországot kivéve: egytől egyik picikék.
Érdekességképpen: a legtöbb ággyal (5, 1 millió) rendelkező uniós ország a szerelem otthona (közhely szinten legalábbis), Franciaország, a második helyen Olaszország áll (5 millió ágy), aztán a még mindig brexitáló Nagy-Britannia következik (3,9 millió ágy).
Még egy adat: ha bejárjuk az Európai Uniót, a 2017-es állapotok szerint összesen 31,72 millió ágyban aludhatunk. Persze nem egyszerre.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.

További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.