A szélsőségesen kisebbségellenes oktatási törvény miatt.
Az új ukrán oktatási törvény rosszabb helyzetet teremt a magyarok és más kisebbségek számára, mint amilyen helyzetben a Szovjetunióban voltak az oktatás terén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ungváron az MTI-nek, aki az európai uniós tagországok külügyminisztereinek jövő heti tanácskozásán kezdeményezni fogja az EU-ukrán társulási megállapodás felülvizsgálatát.
A miniszter azután beszélt erről, hogy a kárpátaljai magyar szervezetek és a történelmi egyházak vezetőivel egyeztetett a tanügyi jogszabály kapcsán kialakult helyzetről.
Szijjártó Péter elmondta: a megbeszélésen arra az egyértelmű következtetésre jutottak, hogy a nemrég hatályba lépett oktatási törvény gyakorlatilag ellehetetleníti Ukrajnában a magyar iskolák működését, elveszi a már megszerzett jogot az anyanyelven történő tanulástól 10 éves kor fölött, miáltal Ukrajna minden létező nemzetközi kötelezettségét megszegi. „Ezt nem engedhetjük meg, a magyar kormány a legkeményebben szembe fog menni ezzel az intézkedéssel - tette hozzá.
A tárcavezető kiemelte: „az oktatási törvény alapvetően sérti meg az Ukrajna és az Európai Unió között megkötött társulási megállapodást, ezért jövő hétfőn a külügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán kezdeményezni fogom az Ukrajna-EU társulási megállapodás felülvizsgálatát." Az európai uniós jogszabályok szerint ugyanis, ha valamelyik fél megsérti a társulási megállapodás feltételeit, akkor van mód a társulási megállapodás felülvizsgálatára - húzta alá.
Úgy vélekedett, hogy az EU nem hunyhat szemet e súlyos jogsértés fölött. Megjegyezte, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése csütörtökön tárgyalni fogja ugyan az ügyet, de „az EU részéről azért keményebb kiállást vártunk, mint amit eddig láthattunk." Hozzáfűzte: az EU és annak brüsszeli intézményei kifejezetten szeretnek kritizálni egyes tagországokat, ha úgy gondolják, hogy valamilyen módon vétenek a demokratikus játékszabályokkal szemben, miközben
A kérdésre, hogy lát-e lehetőséget arra, hogy Ukrajna módosítja a kisebbségi jogokat csorbító oktatási törvényét, Szijjártó Péter kifejtette: az egyetlen lehetőség a nemzetközi nyomás növelése Ukrajnára, mivel az a tény, hogy az ukrán parlament ezt a törvényt elfogadta, az államfő ezt aláírta, egy jól átgondolt, belpolitikai hasznot célzó stratégia része. A politikus felháborítónak tartja, hogy az Egyesült Államok kijevi nagykövete üdvözölte a kisebbségi jogokat durván sértő törvényt; ezután Szijjártó Péter szerint nincs más lehetőség, mint az európai fórumokon a nemzetközi nyomás fokozása Ukrajnával szemben.
A miniszter megengedhetetlennek nevezte, hogy „az EU tőszomszédságában a 21. században be kell zárni iskolákat, mert kisebbségi nyelven oktatnak, s emiatt el kell bocsátani tanárokat, továbbá elvenni a kisebbségektől egy már megszerzett jogot". Ez a kisebbségi jogok bővítését előíró társulási szerződés felrúgása, amelyet nemzetközi nyomással meg kell akadályozni - hangoztatta.
A külügyminiszter jelezte, tárgyal Hennagyij Moszkallal, Kárpátalja megye kormányzójával, aki határozottan kiáll a kárpátaljai magyarok jogai mellett, szem előtt tartva, hogy a megyében a magyar lakosság aránya 12 százalék. Pozitívnak nevezte, hogy a megyei tanács (közgyűlés) határozatban állt ki a kisebbségi oktatási jogok megőrzése mellett.
Azzal kapcsolatban, hogy Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn megismételte a javaslatát, hogy látogassanak el együtt Kárpátaljára és a magyarság képviselővel közösen vitassák meg az oktatási törvénnyel kapcsolatos kérdéseket, Szijjártó Péter leszögezte: ukrán kollégája elkésett a javaslatával,
Az Európai Unió és Ukrajna társulási megállapodása idén szeptember 1-jén lépett életbe teljes körűen. A megállapodás értelmében Ukrajna strukturális reformok végrehajtására vállal kötelezettséget a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság, a felelős kormányzás, a kereskedelem és a fenntartható fejlődés területén. Ukrajna megerősíti együttműködését a környezetvédelemben, a védelemben, a közlekedésben, a fogyasztóvédelemben, továbbá az esélyegyenlőség, az oktatás, az ifjúságpolitika és a kultúra területein az egyezmény szerint.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.
Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.
Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.
Rácsok mögött marad Elena Udrea. Egy nagyváradi ügyvéd 30 ezer eurós kártérítést kap a Wizz Airtől egy törölt járat miatt.