// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Magyar rendőrök kerestetnek

// HIRDETÉS

Továbbra is vannak magyarok számára elkülönített helyek a rendőrakadémiákon.

Meghirdették a beiskolázási helyeket a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó tanintézményekbe. Jelentkezni a megyei rendőr-főkapitányságon lehet. Idén is vannak magyar nemzetiségűeknek fenntartott helyek, ám mivel tavaly a vártnál alacsonyabb volt az érdeklődés, most csökkentették ezek számát.

A bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia hároméves közrendészeti és közbiztonsági szakán – melynek végzettjei rendőrtisztek lesznek – három helyet hirdettek meg magyaroknak, öt helyet romáknak és kettőt más nemzetiségűeknek (tavaly 5, 7, illetve 3 volt a helyek száma). Újdonság, hogy idén az akadémia határrendészeti szakára is lehet jelentkezni, ott két magyar, két roma és egy más nemzetiségi helyet biztosítanak. A câmpinai Vasile Lascăr- és a kolozsvári Septimiu Mureşan-rendőrbiztosképzőben – kétéves technikumi képzés – nem kimondottan magyar, hanem összesített nemzetiségi helyeket hirdettek, mégpedig előbbiben hármat (tavaly ötöt), utóbbiban kettőt, mint tavaly is. (Ezeken kívül 5, illetve 3 hely romáknak szól.)

A rendőrakadémián a magyar nemzetiséget magyar érettségivel kell bizonyítani, a biztosképzőkben valamilyen hivatalos szervezet – egyház, polgármesteri hivatal, közösségi szervezet – által kiállított bizonylattal. A fenntartott helyekre jelentkezőknek egymással kell versenyezniük, nem a többséggel, de el kell érniük a bejutási küszöböt.

Tapasztalat szerint a nemzetiségi helyekre 2–3 jelentkező jut egy helyre, ám mégsem töltik be mind ezeket, tehát 5-ös átlaggal felvételt lehet nyerni. Újdonság, hogy idén nincs felső korhatár, az alsó, a 18 év természetesen megmarad, hiszen érettségihez kötött a felvételi. Fiúknál 165, lányoknál 160 cm a magassági küszöbérték.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro