// 2025. május 9., péntek // Gergely

Magyar javaslatok a román futballszövetségnek a magyarellenesség visszaszorítására

// HIRDETÉS

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselői tárgyaltak a szövetség képviselőivel.

A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására javasoltak megoldásokat az erdélyi Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselői a Román Labdarúgó Szövetségnek (FRF) egy találkozón, amelyről szerdán számolt be a szolgálat.

A szolgálat nevében Benkő Erika és Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselői tárgyaltak Bukarestben a FRF két osztályvezetőjével. A képviselők a keddi tárgyaláson négy, nemrég történt súlyos esetre hívták fel a figyelmet, és megoldásként azt javasolták a FRF-nek, hogy a szövetség küldjön független megfigyelőt minden olyan mérkőzésre, amelynek kisebbségi vonatkozása is van, a játékvezető állítsa le a mérkőzést, ha kisebbségellenes rigmusok hangzanak el a lelátókon, és ha valamelyik csapat szurkolótábora visszaeső, büntessék zárt kapus mérkőzésekkel.

A képviselők azzal az elhatározással álltak fel az asztaltól, hogy a FRF javaslatait figyelembe véve javaslatot dolgoznak ki a sporttörvény módosítására. Amint a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat közölte: a FRF illetékesei készségesnek mutatkoztak együttműködni a lelátókon megnyilvánuló idegengyűlölet és a szimbolikus erőszak visszaszorítása érdekében.

A román labdarúgásban azóta erősödtek fel a lelátói magyarellenes megnyilvánulások, hogy a 2017-2018-as idényben a Liga 1-ben játszik a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amelynek a játékoskeretét ugyan zömében román nemzetiségű játékosok alkotják, de a székelyföldi szurkolók általában magyarul biztatják a csapatot.

A Sepsi OSK és a bukaresti FCSB (a korábbi Steaua Bucuresti) október elsejei, Brassóban játszott mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolóinak egy csoportja óriás molinót feszített ki azzal a felirattal, hogy „Nektek Románia nem az otthonotok! Menjetek innen!". A provokációra a sepsiszentgyörgyi csapat szurkolói „Ria-Ria-Hungária!" skandálással válaszoltak. A FRF fegyelmi bizottsága mindkét csapatot azonos bírsággal sújtotta: a FCSB-t a szurkolók xenofób megnyilvánulásai miatt, az OSK-t pedig szervezési hiányosságok miatt.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
Székelyhon

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.