// 2026. július 20., hétfő // Illés

Ma van az Olimpiai vérfürdő napja

// HIRDETÉS

És persze történt még ez-az szerte a világon. Máris mutatjuk, mi.

Sajnáljuk, de ma nincsen semmi különösnek a világnapja. Úgyhogy ezen a vonalon szusszanhatunk egyet.

Viszont azért az élet nem állt meg. Hozott jót is, rosszat is erre a napra. Szemelgettünk egy kicsit:

Ismerik Maurice Ravel Boleróját? Tudják, az a slágerdarab, amit általában egy jó szexpartihoz szoktunk hasonlítani. Na, ezt a Bolerót a mai napon mutatták be, 1928-ban, Párizsban. Tessék, itt meg lehet nézni egy

">remek előadását: a londoni szimfonikusok játsszák, az orosz Valerij Gergijev karmester vezényletével, aki a műfajhoz egyáltalán nem illő módon erősen borotválatlan, és nem tudni, pontosan miért, egy fogpiszkálóval irányítja a zenekart.

1956-ban ezen a napon volt a XVI. nyári olimpiai játékok megnyitója. Melbourne-ben, bizony. Mert ott, ugyebár, ilyenkor van nyár. És Magyarország remekül teljesített. Az összesített éremtáblázat negyedik helyét foglaltuk el kilenc arany-, tíz ezüst- és hét bronzéremmel.

Papp László ekkor nyerte harmadik olimpiai bajnoki címét. Sőt, az olimpia legeredményesebb versenyzője Keleti Ágnes tornásznő volt, három egyéni és egy csapatgyőzelemmel. A magyar olimpiai küldöttséghez fűződik a torna és a vízilabda történetének legvéresebb összecsapása is, az Olimpiai vérfürdő néven elhíresült Magyarország–Szovjetunió vízilabda mérkőzés, amelyet Magyarország négy nullára megnyert, a medencében kirobbant verekedés ellenére. Sajnos, a forradalmat idehaza nem sikerült megnyerni. Aki kíváncsi rá, a történetet feldolgozó dokumentumfilmet itt megtekintheti, két részben (1. és 2.).

Persze történtek igen szomorú dolgok is. 1963-ban ezen a napon gyilkolták meg John F. Kennedy amerikai elnököt Dallasban. Egy bizonyos Lee Harvey Oswald. Sok-sok könyv és film lett belőle. Mégsem tudjuk egész pontosan, hogy történt, mi történt.

Szereti ön a Beatles zenekart? Akkor vegye elő a banda egyetlen dupla albumát, az úgynevezett Fehér Albumot, és úgy nézzen rá, hogy 1968-ban pont ma adták ki. Vannak rajta olyan remek nóták, mint a

">Back in the U.S.S.R., de olyan bárgyú marhaságok is, mint az

">Ob-La-Di, Ob-La-Da.

1975. november 20-án meghalt Francisco Franco spanyol kurafi diktátor, és két nappal később, pontosan ezen a napon lépett trónra egy bizonyos Juan Carlos Alfonso Víctor María de Borbón y Borbón-Dos Sicilias, egyszerűbb nevén I. János Károly.

A spanyol diktatúrának vége lett, szépen helyreállt a demokratikus rend. Igaz, a katalánoknak meg a baszkoknak azért lenne ehhez pár szavuk.

1995-ben ezen a napon mutatták be a Toy Story – Játékháború című egész estés animációs filmet. Ebben mi a pláne, kérdezheti akárki. Hát az, hogy ez volt a világ első, teljes egészében számítógépes animációval készült egész estés animációja, hogy ott egye meg a fene, ahol van. Persze, ezt csak avítt, ásatag, ókonzervatív, rajzfilmeken felnőtt egyének mondják. A haladó értelmiség tapsol.

2005-ben ezen a napon lett először nő Németország kancellárja, Angela Merkel személyében. Hogy ez jó-e, vagy sem, nem tudjuk. Eleinte jónak tűnt. Most épp nem tűnik olyan jónak. És hogy milyen lesz, nem tudjuk, de attól tartunk, meglátjuk.

Irtó sok neves figura született ezen a napon, mi azért csak egyet kapunk ki, találomra. Na jó, nem találomra. 1877-ben ezen a napon született Ady Endre. És ezzel mindent elmondtunk.

Hála Istennek, a mai napon nem halt meg sok VIP. Egyet ebből a csapatból is kiragadunk: 1980-ban ezen a napon halt meg a többek közt dús bájairól, férfifaló étvágyáról és szókimondásáról híres amerikai színésznő, Mae West. Tessék, ezzel búcsúzunk a mai napra: „Minden volt szeretőmnek adok egy második esélyt - de valaki mással.” Ámen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.