// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám

Ma sincs jó hírünk autópálya-ügyben

// HIRDETÉS

A dél-erdélyi autópálya egyik szakaszának építését azért állították le, mert az illetékes minisztérium nem szerezte be a szükséges építési engedélyt.

A romániai Állami Építésfelügyeleti Hatóság leállította a dél-erdélyi autópálya Déva-Marosillye (Deva-Ilia) szakaszának az építését, mert a szállításügyi minisztérium nem szerezte be a kivitelező számára a szükséges építési engedélyt – közölte kedden a Digi 24 hírtelevízió.

A hatóság egy helyszíni vizsgálat után kötelezte a munkálatok beszüntetésére a kivitelezőt, mely keddtől elkezdte a visszavonulást a területről, és közölte, egy hét alatt elszállítja a munkagépeit. A román tulajdonban levő Spedition UMB és Tehnostrade társaságok konzorciuma 2013 nyarán nyerte meg a pálya tervezésére és építésére kiírt versenytárgyalást. A 22,1 kilométeres pályaszakasz megépítését 419,4 millió lej áfa nélküli összegért vállalta. A szerződés szerint az utat 2016 májusában kellene átadni, ám

a munkálatoknak mindeddig csak mintegy fele készült el, az is részben törvénytelenül.

A szállításügyi minisztérium ugyanis csak egy hét kilométeres útszakaszra szerezte meg az építési engedélyt. Amint a hírtelevízió közölte, ezt a szakaszt már aszfaltburkolat borítja. A kivitelező mindeddig azon a szakaszokon is dolgozott, amelyre nem kapott építési engedélyt.

Az Európai Unió által biztosított forrásokból épülő A1-es, dél-erdélyi autópálya a nagylaki határátkelőt köti össze Aradon Temesváron és Déván át Nagyszebennel, ahonnan az Olt völgyén szeli át a Kárpátokat, és csatlakozik a Pitesti-Bukarest sztrádához. A pályán

jelenleg az államhatártól Temesvárig, és Dévától Nagyszebenig lehet közlekedni.

A Déva-Nagyszeben autópályának a tavalyi választási kampányban átadott szakaszát szeptemberben le kellett zárni, mert a burkolat megrepedt, és veszélyeztette a közlekedés biztonságát. A kivitelezőt egy 300 méteres szakasz elbontására és újraépítésére kötelezte az autópálya-társaság.

Fotó: oradestiri.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap
Főtér

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.