// 2025. október 24., péntek // Salamon

Ma először nemzeti ünnep a Kis Egyesülés

// HIRDETÉS

Tavaly szavazta meg a parlament, hogy december 1. mellett január 24. is nemzeti ünnep legyen.

Először ünnepelték Romániában nemzeti ünnepként szombaton január 24-edikét, a román fejedelemségek - Moldva és Havasalföld - 1859-es egyesülésének napját, miután erről tavaly decemberben törvényt fogadott el a bukaresti parlament.

1859 januárjában Moldva és Havasalföld is Alexandru Ioan Cuzat, a moldvai Nemzeti Párt uniót szorgalmazó vezetőjét választotta fejedelmévé, annak ellenére, hogy korábban a nagyhatalmak a - krími háború után török fennhatóság alól felszabadult - két román fejedelemség korlátozott egyesülésébe egyeztek csak bele. 

A perszonálunió után Cuza 1862-re elérte a két államapparátus összevonásának nemzetközi elismerését: az új állam ekkor vette fel a Románia nevet.

Romániának eddig (1990 óta) december elseje volt az egyetlen nemzeti ünnepe. 1918-ban az erdélyi, bánsági és magyarországi románok ezen a napon nyilvánították ki Gyulafehérváron az általuk lakott területek és Románia egyesülését. 1918. december 1-jét a Nagy Egyesülésnek is nevezik, ennek mintájára 1859. január 24-ét - Cuza havasalföldi fejedelemmé választásának napját - a Kis Egyesülés napjaként kezdték emlegetni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap