// 2025. szeptember 8., hétfő // Mária, Adrienn

Lesz új kormányprogram, van új kormány

// HIRDETÉS

Bár már azt hihettük, szombatig nem lesz új kormánya Romániának, Băsescu ma délután hirtelen meggondolta magát,és hivatalba iktatta az új minisztereket. Ponta megígérte, hogy lesz új kormányprogram.

Még kora délután úgy tűnt, hogy még legalább szombatig ügyvivő kormány irányítja az országot – mivel sem az államfő, sem az új kormánykoalíció nem engedett a kabinet programjáról szóló vitában –, néhány órával később már arról adtak tudósítást a hírügynökségek, hogy Băsescu beiktatta hivatalába az új kormányt.

Hogy mi történhetett néhány óra leforgása alatt? A hivatalos közlések szerint Traian Băsescu találkozott Victor Ponta miniszterelnökkel, aki megígérte, hogy teljesíti az államfő előzetes feltételeit, és új kormányprogramot fogadtat el, amelyért felelősséget vállal a parlamentben.

Az új kormány tagjai kora este le is tették az esküt, amelynek ceremóniáján Băsescu régi szövetségesnek nevezte a Kelemen Hunor vezette RMDSZ-t. Igaz, kedden este még „magyar vonalon" próbálta támadni az új kormányt, és a miniszterek kinevezésének feltételéül azt szabta, hogy a kabinet iktassa be a kormányprogramba azokat a magyar célkitűzéseket, amelyeket külön megállapodásban rögzítettek.

A délelőtt folyamán Băsescu kinevezte Gabriel Opreát a Radu Stroe januári lemondása óta betöltetlen belügyminiszteri tisztségbe, amire azért volt sürgősen szükség, mivel legfeljebb másfél hónapig állhat ideiglenes vezető egy minisztérium élén, és március 8-án letelik a negyvenöt nap Stroe lemondása óta.

Az alkotmánybíróság ettől függetlenül dönteni fog az ellenzék beadványáról, de annak kimeneteléről sokat elárul az, ahogy Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke fogalmazott: a kormányok megdöntése nem az alkotmánybíróság, hanem a parlament feladata.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogy mer a nép fesztiválra járni, amikor épp díszgyászban temetik a Nemzet Atyuskáját?

Szántai János

Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.

Hetvenkét órával a nyári napforduló előtt – huszonegyedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

A zene, amelyben nevén nevezik a dolgokat, avagy miért dübörög a román hiphop?

Szántai János

Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe
Főtér

Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe

Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.

Kibeszéletlen katasztrófa: Parajd és a sóbánya bizonytalan sorsa
Krónika

Kibeszéletlen katasztrófa: Parajd és a sóbánya bizonytalan sorsa

Nemcsak a parajdi sóbánya katasztrófájáért felelősök adminisztratív és büntetőjogi elszámoltatása topog egy helyben, hanem a bánya jövőjével kapcsolatban sem körvonalazódik egyértelmű álláspont.

Úgy gyepálja egymást a PNL meg a PSD a megszorítások kapcsán, hogy öröm nézni…
Főtér

Úgy gyepálja egymást a PNL meg a PSD a megszorítások kapcsán, hogy öröm nézni…

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.

Annyi közalkalmazottat bocsáthatnak el Hargita és Kovászna megyében együttvéve, mint amennyit Maros megyében
Székelyhon

Annyi közalkalmazottat bocsáthatnak el Hargita és Kovászna megyében együttvéve, mint amennyit Maros megyében

A drasztikusabb, tehát a 45 százalékos leépítési aránnyal számolva Hargita és Kovászna megyében összesen majdnem 500-an veszíthetik el állásukat a polgármesteri hivatalokban és a megyei tanácsokban a tervezett megszorítások miatt.

„Magyarul beszélj otthon, ne az utcán!” Újabb soviniszta megnyilvánulás, ezúttal Kolozsváron
Krónika

„Magyarul beszélj otthon, ne az utcán!” Újabb soviniszta megnyilvánulás, ezúttal Kolozsváron

Agresszívan rászóltak egy nőre Kolozsváron, hogy ne beszéljen magyarul, sőt még bozgornak (hazátlan) is nevezték. A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság a Krónikával közölte, hogy a történtek kapcsán eljárást indított.

Nem vásárol Csíkszereda központi telket, másnak adták el
Székelyhon

Nem vásárol Csíkszereda központi telket, másnak adták el

Noha korábban elfogadott egy beépítetlen városközponti terület megvásárlására vonatkozó célszerűségi tanulmányt a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület, ezt a határozatot kénytelen volt visszavonni, mert a telket időközben eladták.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.