És az elnökségi többi tagja is. Vezetést és pártcsaládot cserélnek a román liberálisok: ennél populistább hír ma már nem lesz. Tăriceanut kirakták a pártból és az ülésről is.
Frissítés:
Botrányos epizódoktól hemzseg a PNL vezetőségi ülése. Crin Antonescu után lemondott az összes alelnök, Călin Popescu-Tăriceanut pedig egyszerűen kirakták az ülésteremből és a pártból Liviu Orban javaslatára.
A volt kormányfő kilépett a pártból, amikor az szakított a kormányzó USL szövetséggel, nemrég viszont belépett a PNL Szatmár megyei szervezetébe. Mely szervezetet az országos vezetőség most feloszlatott.
Ennek a szervezetnek az éléről távozott nemrég Ovidiu Silaghi a Szociáldemokrata Pártba, melynek színeiben tegnap meg is nyerte az időközi képviselőházi választást. Amit azért kellett kiírni, mivel Ovidiu Silaghi korábban Bukarestet Brüsszelre váltotta, ám most az újabb európai parlamenti mandátum helyett ismételten a képviselőházat választotta.
Tăriceanu egyébként nemcsak a kilépést helytelenítette az USL-ből, hanem most a belépést is az Európai Néppártba.
Elnökségi ülést tart ma délután a Nemzeti Liberális Párt, ahol elméletileg sorsdöntő kérdésekről szavaznak. Crin Antonescu még pártelnökként beterjesztette, hogy az Európai Parlamentben is játsszák el az itthon jólismert, átülős játékot, és az ALDE liberális pártcsaládból üljenek át az Európai Néppárt frakciójába.
Miután ezt a pártvezetés megszavazta, Crin Antonescu benyújtotta lemondását, és erre szólította fel az elnökség többi tagját is. Antonescu az EP-választások előtt azt ígérte, ha a párt nem éri el a húsz százalékot, akkor lemond. A PNL a tegnapi voksoláson a szavazatok 14,86 százalékát szerezte meg (a szavazatok 96 százalékos feldolgozottsága alapján). Klaus Johannis alelnök már tegnap éjjel jelezte, hogy mindenképp lemond pártbéli tisztségéről.
A Mediafax hírügynökség forrásai szerint az elnökség tagjai megpróbálták rábírni Crin Antonescut, hogy ne távozzon a párt éléről, de Antonescu hajthatatlannak mutatkozott. Az elnökség összehívta a küldöttgyűlést, hogy az hívja majd össze a rendkívüli pártkongresszust.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!