Pénteken meggyanúsították, vasárnap benyújtotta a lemondását. Ponta kormányfő szerint.
Lemondott hivatalából Darius Vâlcov pénzügyminiszter. Ezt Victor Ponta kormányfő közölte vasárnap este az egyik hírtelevíziónak adott nyilatkozatában.
Klaus Johannis államfő néhány órával korábban felszólította a miniszterelnököt, hogy váltsa le a korrupcióval gyanúsított beosztottját. Darius Vâlcov lemondását követelte a hét végén a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is. A kormányfő szombaton Facebookon még védelmébe vette a tárcavezetőt.
Mint arról beszámoltunk, a minisztert pénteken este álljtotta elő kihallgatásra az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Az ügyészek szerint még Slatina polgármestereként – ezt a tisztséget 2004 és 2012 között töltötte be – közbenjárt azért, hogy a város, illetve a megye más települései szennyvízhálózatának felújítására kiírt pályázatokon egy bizonyos üzletember cégei nyerjenek. Cserében a munkálatok ellenértékének húsz zázalékát követelte. A DNA szerint Vâlcov mintegy kétmillió eurót kapott.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök pedig a héten nagyon kíváncsiak lesznek az Ön mobiljára, úgyhogy ön ne legyen az.

Eközben Besztercén gázszivárgás miatt meghalt egy család összes tagja. Ha elfelejtette befizetni az útadót, nemsokára megszabadulhat az automatikus pénzbírságtól.

Románia lelövi azokat a légterébe belépő drónokat, amelyek polgári vagy katonai célpontokat támadnak. Marcel Ciolacu tele van optimizmussal a teljes körű schengeni csatlakozást illetően.

Tragikomédia országszerte.
Tragikomédia országszerte.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.

… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!