Mert az esküvői sátor nem fért be a helyszínre, az iskolaudvarba. Na kérem, így kell ezt csinálni.
Valahol Vaslui megyében van egy község. A neve Pogana. Ennek a községnek van egy polgármestere. A neve Maricel Gâfu. És történetesen a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben igazgatja Pogana ügyes-bajos dolgait.
Nos, ennek a Maricel Gâfunak van egy lánya. Aki a múlt szombaton kelt egybe szíve választottjával. És mit tesz ilyenkor egy örömapa? Igyekszik feledhetetlenné tenni a jeles pillanatot. És mit ad Isten, Gâfu úrnak sikerült. A polgármester kapta magát, és a helyi iskola udvarán szervezte meg az esküvőt. Igen ám, de a nagy eseményre 380 ember volt hivatalos. Ennek megfelelően nagy, nagyon nagy esküvői sátorra volt szükség. Csak hogy volt egy kis gond. Nevezetesen: az udvar kisebb volt, mint a sátor. Na de egy tettre kész, ötletdús polgármester előtt nincs akadály. Gâfu úr kiadta az ukázt: le kell bontani az iskola kerítését, és akkor szépen elfér a sátor. Így is történt.
Utólag persze a helybeliek kicsit felvonták a szemöldöküket a dolog kapcsán. A polgármester azonban vitézül védekezett. Azt mondta, hogy bizony létezik egy helyi tanácsi határozat, miszerint azokban a falvakban, ahol nincs művelődési ház, az iskolákat lehessen esküvői és egyéb helyszínként használni. Bérleti díj is van, 1000 kemény lej, ő pedig ezt korrektül lepengette. Másrészt, a maga részéről igen örvendetesnek tartja, hogy a falubeliek néhanap látnak egy-egy esküvőt, hagyományokkal, népviselettel, népzenével, szépen, ahogy kell. Ebben a mai hagyományvesztett világban, ugye. A lebontott iskolakerítésről nem beszélt a derék polgármester.
Az iskolaigazgató a maga részéről azt mondta, nem utasíthatta vissza a polgármester úr kérését, hiszen az iskolát a polgármesteri hivatal kezeli. Ráadásul, az iskolaudvart átadták a polgármesteri hivatalnak, hogy egy tornatermet építsenek oda.
A Vaslui Megyei Tanfelügyelőség illetékesei vizsgálatot indítanak az ügyben, és egyúttal nemtetszésüket fejezték ki a tekintetben, hogy „nagyvilági” eseményekre kerülhet sor az oktatási intézményekben. A Vaslui Megyei Kormánymegbízotti Hivatal illetékesei a maguk részéről azt fogják kivizsgálni, mennyire törvényes a Gâfu úr által lobogtatott helyi tanácsi határozat.
Addig is, éljenek az ifjú házasok!
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.