Egyre kevesebb a szakorvos. A biztosító kevés pénzt szán erre a területre, úgyhogy a szakemberek szépen elvándorolnak.
Ha nem változtatnak az érvényben levő törvényeken, rövidesen csődbe megy, felszámolódik a munkaorvostan, amely a rendszerváltás előtti időkben megbecsült szakterülete volt a romániai orvoslásnak. A jól működő önálló klinikák néhány ágyas klinikai osztályokká zsugorodtak (összesen hat van az országban), és százmilliós adósságot felhalmozva a csőd szélén állnak. A járóbeteg-ellátásban dolgozó szakemberekre annyi beteg hárul, hogy képtelenek eleget tenni a feladatuknak, s van olyan orvos, aki pénzért adja kölcsön a pecsétjét. Mivel a középkorú szakembergárda legjava sorra külföldre távozott, lassan már nem lesz, aki az egyetemi hallgatókat képezze.
A fenti helyzetkép azon a megbeszélésen hangzott el, amelyet az Erdélyi Munkaorvostani Egyesület vezetősége tartott az országos tanácskozást megelőzően, amelynek célja, hogy a törvényes előírások módosítását kérjék. A munkaorvostan képviselőit foglalkoztató kérdéseket a marosvásárhelyi, kolozsvári és szebeni munkaorvostani klinikák, részlegek vezetői és az erdélyi egyesület elnöke vezették fel. Céljuk az, hogy a sajtó támogatását kérjék, mielőtt az Egészségbiztosítási Pénztárral megkötik az új keretszerződést, ami évről évre rosszabb feltételeket biztosított a munkaorvostan képviselőinek.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.